Több százezer háztartás áram- és gázszámláját készül szubvencionálni a kormány Romániában az energiahordozók drasztikus drágulása miatt. Az elektromos energia és a földgáz árának meredek emelkedése nyomán alacsony jövedelműek milliói kerülhetnek nehéz helyzetbe az országban. 

Kétféle intézkedéssel igyekszik a több lépcsős energiaárdrágulás folytán nehéz tél elé néző háztartások segítségére a bukaresti kormány. A jobbközép kabinet törvényben készül meghatározni a sérülékeny fogyasztó fogalmát, ezen túlmenően az állam be kíván szállni az alacsony és közepes jövedelmű polgárok energiaszámláiba. A témában Florin Citu miniszterelnök válságtanácskozást hívott össze a napokban az energiaár-szabályozó hatóság, a Transelectrica állami energiavállalat, az OPCOM villamosenergia-tőzsde, valamint a Versenytanács képviselőinek részvételével, szakértők ugyanis hónapok óta arra figyelmeztetnek, hogy Románia minden idők legköltségesebb tele elé néz az energiafogyasztás szempontjából.

Valós annak a kockázata, hogy a téli hónapokra növekedjen az energiahordozók ára

– állapította meg Citu, hozzátéve: választ akar kapni arra is, miért mutatkozik jelentős különbség az energiaárak terén az ország energiapiacának idén januártól bekövetkezett teljes liberalizálása óta.

Első lépésben a kormány azt tervezi, hogy a parlamenti vakáció után, szeptemberben elfogadtatja a törvényhozással a sérülékeny fogyasztók védelméről szóló jogszabályt, ennek alapján pedig az érintettek már idén ősszel villany- és gázszámla-támogatásban részesülhetnek. Virgil Popescu román energiaügyi miniszter szerint több mint 400 ezer kedvezményezettje lenne az intézkedésnek, ám nem fogyasztókról, hanem egész háztartásokról van szó. A tervezet értelmében az minősülne sérülékeny fogyasztónak, aki a havi jövedelme 16–20 százalékát alapvető energiaszolgáltatásokra – fűtés, hűtés, világítás, mobilitás és áramellátás – költi.

A bukaresti statisztikai intézet (INS) adatai értelmében Romániában a háztartások több mint 20 százaléka ebbe a kategóriába tartozik, vagyis energiaszegénységről beszélhetünk az esetükben, ami 1,4 millió háztartást jelent. Ezen túlmenően energiaszámla-támogatás bevezetését is mérlegeli a román kormány, és az intézkedés a sérülékeny fogyasztókon kívül nem csak az alacsony, hanem a közepes jövedelmű polgárokat is érintené, jelenleg vizsgálják a jogi besorolás lehetőségeit. Florin Citu miniszterelnök szerint a szubvenció erre a télre lenne érvényes, és megvan rá a szükséges fedezet a költségvetésben.

Kép: Rostás Szabolcs

Romániában az év elején, az energiapiac liberalizálásakor beindult a drágulási spirál, januárban átlagosan 18 százalékkal emelkedett az elektromos áram lakossági ára.

A trend azóta folytatódott:

a statisztikai hivatal adatai szerint júliusban az elektromos energia 24,65, míg a földgáz 20,5 százalékkal drágult tavaly júniushoz képest, és nagyjából ugyanekkora arányú emelkedést regisztráltak 2020 decemberéhez képest is. Miközben egy hónappal ezelőtt tízezer forintnak megfelelő lejbe került a villamos energia megawattóránként, mára megközelítette a 18 ezer forintnak megfelelő összeget.

Mugur Isarescu, a bukaresti jegybank kormányzója szerint az energiahordozók meredek drágulása okozza a nagy mértékű, a várakozásokat is meghaladó inflációt Romániában: júliusban évi 5 százalékos pénzhígulást mértek a júniusi 3,9-hez képest, év végére pedig a központi bank szerint 5,6 százalék körül alakul az Szakértők szerint az elsősorban szén- és földgáztermelésre alapozó Romániában a környezetkímélőbb energiatermelést elősegítő beruházásokkal lehetne kordában tartani az energiaárakat, ellenkező esetben az ország továbbra is kénytelen lesz megvásárolni a folyamatosan dráguló CO2-bizonylatokat, amelyek ára megjelenik a háztartási fogyasztók számláin.