BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A differenciált adóztatás lehet a jövő útja a dohányiparban

Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján a dohányiparban nem járható út a differenciálatlan adóztatás, ha valóban az ártalomcsökkentés a cél. Ugyancsak sarkalatos pont az ízesítések tiltása, korlátozása. Ez a lépés éppen a célcsoportot nem fogja ösztönözni a váltásra, sőt, az óvott korosztály a feketepiacon szerzi be, ellenőrizetlen forrásokból a termékeket, ahogy ezt már világosan látjuk az e-cigaretták esetében a hazai piacon.

A dohányzás visszaszorításának igénye visszatérő eleme az egyes országok közegészségügyi kommunikációjának. Ezzel a céllal nehéz lenne vitatkozni, hiszen a dohányzás hosszú távon ártalmas, erre számtalan bizonyíték van, mindenki jobban teszi, ha leteszi a cigarettát. A dohányipari szakértők abban bíznak, hogy ezt szeretné elérni az Európai Unió is, sokak szerint mégis félő, hogy a nemzetközi vitákban hangoztatott tudományos szempontok a látszat szintjén maradnak, miközben milliók esnek áldozatul az elkövetkezendő évtizedekben az „ártalomcsökkentés” félreértett politikájának.

Fotó: Shutterstock

Február 15-16-án a BECA (BEat CAncer) dohányzás visszaszorítására, valamint az ártalomcsökkentésre irányuló javaslatait tárgyalták meg az Európai Parlamentben az EUBC (Europe’s Beating Cancer) keretein belül. Csakhogy a javaslat, ami hosszú előkészítő munka után került az asztalra, tragikus hatással lehet a leginkább innovatív át- és leszoktató füstmentes termékekre, azok forgalmazására és ízesítésére.

Bár a bizottság látja az egészségügyi potenciált ezekben a termékekben, nem hajlandó ezt elismerni az adók differenciálásában. 

Holott azt mindenki tudja és látja, hogy mennyire működik a károkozás mértékével azonos adóztatás. Elég, ha az elhíresült csipszadóra gondolunk, ami kifejezetten a káros összetevők mértékének adózására koncentrált. Érdekes, hogy ezt a sikersztorit nem sikerült átültetni a dohányzás visszaszorításának politikájába.

A differenciált adóztatásnak az ártalomcsökkentés részeként kell működnie, másként célt fog téveszteni a szándék, ami az adózás mögött húzódik. Miközben szakértők szerint egyre több dohányzó tér át valamilyen füstmentes alternatívára, melynek károkozása 95 százalékkal alacsonyabb, mint a hagyományos cigarettáké, ezeket adóztatási szempontból egy kalap alá veszik a többi dohánytermékkel. Nem vesznek tudomást arról, hogy immár húsz éve harcolnak a sikeres leszoktatás ellen.

Szakemberek szerint ugyancsak rossz ötlet a testület részéről az ízesítés tiltása. Minden ilyen javaslatban a „fiataloknak vonzó ízek” kifejezést használják. Ez egyrészt álságos, hiszen ilyen íz nem létezik, ez egy közegészségügyi filozófiai fogalom, nehéz lenne olyan ízt említeni, amit csak és kizárólag a fiatalok kedvelnek. Ha viszont korlátozzuk az ízesítéseket, azzal egyúttal korlátozzuk az át- és leszokók számát is. Kérdés, hogy mi a valódi szándék ezekkel a tiltásokkal. Az ízesítéstiltás kétélű fegyver, szemléletes, hogy a hazai tiltás után, a trafikok liquidforgalma több mint a felével csökkent. A feketepiac fellendült, a felhasználók más források után néztek, vagy visszatértek a hagyományos cigarettához. Pedig aligha ez volt a szándék.

Fotó: Shutterstock

Összefoglalva a bizottság jelentésének sarkalatos pontjait:

  • a differenciálatlan adóztatás nem járható út, ha az ártalomcsökkentés a cél.
  • az ízesítések tiltása, korlátozása éppen a célcsoportot nem fogja ösztönözni a váltásra, miközben a cél érdekében óvott korosztály a feketepiacon szerzi be, ellenőrizetlen forrásokból a termékeket, ahogy ezt már világosan látjuk az e-cigaretták esetében a hazai piacon.
  • Ezzel szemben előremutató lenne, ha a BECA hű maradna az eredeti szándékához:

A bizottság létrehozása azt mutatja, hogy a rák elleni küzdelem milyen fontos az EU jövője szempontjából. Becslések szerint 2020-ban az EU-ban 2,7 millió új rákos megbetegedést diagnosztizálnak majd, és 1,3 millió ember fog rákban meghalni. A következő 25 évben várhatóan több mint 100 millió európait diagnosztizálnak majd rákkal. Ezek a számok jól mutatják az előttünk álló probléma óriási méreteit. Az Európai Parlament képviselőinek elkötelezettsége a rákkezelés közös keretrendszerének létrehozásában szolidaritásunkat fejezi ki, de egyben európai polgártársaink jóléte iránti felelősségünket is. Támogatnunk kell a kutatókat, orvosokat, ápolókat, szociális munkásokat, és valódi segítséget kell nyújtanunk a rák ellen küzdő és a rákból felépült betegeknek.

Az EUBC célkitűzéseit is veszélybe sodorja, ha ez a két sarkalatos pont nem változik, pedig a szándékok, amelyeket megfogalmaztak, széles körben támogatandók:

  • dohánymentes generáció: 2040-re a lakosság kevesebb, mint 5 százaléka használjon dohányt.
  • a káros alkoholfogyasztás csökkentése az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak megfelelően (az alkoholfogyasztás legalább 10 százalékos relatív csökkenése 2025-ig), valamint a fiatalok alkoholmarketingnek való kitettségének csökkentése.
  • a környezetszennyezés csökkentése az EU levegőminőségi normáinak az Egészségügyi Világszervezet iránymutatásaihoz való igazításával, valamint a rákkeltő anyagoknak és sugárzásnak való kitettség csökkentése.
  • az ismeretek és az egészségügyi műveltség javítása az egészségesebb életmód előmozdítása érdekében.

Arról nem is beszélve, hogy a 8. és a 12. paragrafus teljes mértékben ellent mond ennek a szándéknak, az egységes adóztatásra, az egységes csomagolásra és az ízesítés tiltásra támaszkodva elérni a célt, illogikus és hatástalan.

A BECA figyelmen kívül hagyta az összes érdekvédő civilszervezet véleményét, minden olyan hozzászólást, melyet a felhasználók kezdeményeztek.

 Éppen ezért az érintettek azt érezhetik: róluk döntenek, de nélkülük. A hőn áhított füstmentes jövő nem valósítható meg innovatív, ártalomcsökkentő termékek nélkül. Ezek a termékek az elmúlt öt évben több embert szoktattak le a dohányzásról, mint a megelőző húsz esztendő közegészségügyi lépései. Anglia már látja a fényt az alagút végén, adja magát a kérdés, hogy mi vajon mikor fogjuk?

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.