Roppant gyenge az amerikai autópiac
Az amerikai újautó-eladások márciusban csökkenhetnek, amely alapján várhatóan évizedes mélypontra kerül az első negyedévi értékesítés. Nem igazán a kereslettel van gond Amerikában, hanem azzal, hogy a chiphiány és az ukrán válság miatt a készletek megcsappannak - közölte a Cox Automotive piackutató cég.
A volumen várhatóan több mint 24 százalékkal, mintegy 1,22 millió darabra esik vissza márciusban, és több mint 16 százalékkal csökken az első negyedévben.

"Félreértés ne essék, ez a piac megrekedt a mélyponton" - mondta Charlie Chesbrough, a Cox Automotive vezető közgazdásza, hozzátéve, hogy az eladások a jelenlegi szinten maradnak, amíg a kínálat nem javul. Az újabb kínai lezárások, valamint Oroszország ukrajnai inváziója újra felerősítette a kínálat szűk keresztmetszeteit, pedig az elmúlt hónapokban javulóban voltak.
Az erős kereslet ellenére a Cox Automotive arra számít, hogy a szezonálisan kiigazított éves értékesítési adat (márciussal bezárólag) 13,1 millió körül lesz, ami jelentősen alacsonyabb a tavaly márciusi 17,6 milliónál.


