BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Riasztó termésbecslés érkezett: nagyot zuhanhat az uniós gabonatermés, a kukorica lehet a fő vesztes

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Csaknem 19 millió tonnával csökkenhet az Európai Unió idei gabonatermése a Copa–Cogeca friss becslése szerint. Magyarországon a kukorica súlyos visszaesése tűnik reális veszélynek, a jelentés búzára és napraforgóra vonatkozó adatai azonban ellentmondanak a hazai gabonatermés-helyzetjelentéseknek. Minden esetre az biztos, hogy a hőség és az aszály egyértelműen rontották ez utóbbi termények hozamait is.

Jelentősen rontotta az Európai Unió idei gabonatermésére vonatkozó várakozásait a Copa–Cogeca. Az uniós gabonatermés csaknem 19 millió tonnával csökkenhet az idén a Copa–Cogeca július 22-én frissített becslése szerint. Magyarország esetében a jelentés különösen súlyos visszaesést jelez, ám a búzára és az olajos növényekre közölt számok több ponton eltérnek az aratás eddigi hazai eredményeitől és a növényállományokról érkező friss információktól.

gabonatermés, gabonaárak, búza, kukorica, Copa-Cogeca
Friss gabonatermés-becslés jelent meg: jelentősen rontotta a várakozásokat a Copa–Cogeca Fotó: Fehér Gábor

Az európai gazdálkodói és agrárszövetkezeti érdekképviselet július 22-én frissített termésbecslése szerint az unió 27 tagállamában összesen 264,9 millió tonna gabona kerülhet a raktárakba, 18,6 millió tonnával, vagyis 6,6 százalékkal kevesebb a 2025. évi 283,4 millió tonnánál.

A visszaesés hátterében egyszerre áll a termőterület 2,5 százalékos szűkülése és a hektáronkénti átlaghozam 4,1 százalékos romlása. Az uniós gabonaterület 50,1 millióról 48,8 millió hektárra csökkenhet, az átlaghozam pedig 5,66 tonnáról 5,42 tonnára mérséklődhet.

A legnagyobb vesztes a kukorica lehet

Az érdekképviselet mindössze 53,9 millió tonnás uniós terméssel számol, ami 13,9 százalékos, csaknem 8,7 millió tonnás visszaesést jelent. Ebben nem elsősorban az átlaghozam romlása, hanem a vetésterület drasztikus, 15,2 százalékos csökkenése játszik szerepet. A gazdák az előző évek aszálykárai és a bizonytalan jövedelmezőség miatt egyre több térségben fordulnak el a kukoricától.

A búza sem kerülte el a hőség hatását

Az EU teljes búzatermése a Copa–Cogeca szerint 136,4 millióról 130,7 millió tonnára csökkenhet. A búza vetésterülete ugyan egy százalékkal nőtt, a hektáronkénti hozam viszont több mint 5 százalékkal romolhat. Így összességében 5,7 millió tonnával kevesebb búza teremhet, mint tavaly.

Az árpatermést 52,1 millió tonnára becsülik, ami 3,5 százalékos csökkenés. Zabból 9,3 százalékkal, rozsból 4 százalékkal, tritikáléból pedig 3,9 százalékkal kisebb termés várható. A legnagyobb arányú, 31 százalékot meghaladó zuhanást a ciroknál vetíti előre a jelentés.

A Copa–Cogeca számai megerősítik, hogy az európai gabonapiacon a korábban várt kínálati bőség helyett szűkösebb mérleg alakulhat ki. Ezt a piac már részben beárazta: a búza és a kukorica nemzetközi jegyzései az elmúlt hetekben jelentősen emelkedtek. A drágulást az európai hőhullámok mellett a fekete-tengeri szállításokat veszélyeztető támadások is gyorsították.

A Világgazdaságnak nyilatkozó Kovács Endre, a Gabonaszövetség elnökségi tagja szerint a kukorica nemzetközi ára néhány hét alatt mintegy 50 euróval emelkedett. A magyar nagyipari felhasználók az ótermésű kukoricáért beszállítva már tonnánként 230–235 euró körüli árat fizettek.

Magyarországra drámai visszaesést jeleztek

A Copa–Cogeca országonkénti táblázata Magyarország esetében 7,47 millió tonnás teljes gabonaterméssel számol, szemben a 2025-re feltüntetett 13,81 millió tonnával. Ez csaknem 46 százalékos visszaesés lenne. A termőterület eközben mindössze 8 százalékkal, 2,39 millióról 2,2 millió hektárra csökkenne, vagyis a kiesés döntő részét a hozamok romlása okozná.

A kukoricánál a szervezet 589 ezer hektáros területet, 5,2 tonnás hektáronkénti hozamot és 3,06 millió tonnás termést jelez. Ez a jelentésben szereplő 2025. évi 6,2 millió tonnához képest több mint 50 százalékos visszaesés. A terület 34 százalékkal, az átlaghozam pedig csaknem negyedével csökkenhet.

Ez az irány összhangban van a magyarországi állományok állapotával. A Világgazdaság korábbi cikke szerint, az öntözetlen kukoricatáblák többsége nagyon gyenge, több térségben pedig a növényzet állapota már a történelmi aszállyal sújtott 2022-es szintnél is rosszabb. A vízhiány éppen a virágzás és a termékenyülés időszakában vált kritikussá, ezért sok táblán a később érkező csapadék sem tudná már teljesen helyrehozni a károkat.

Feleződött a magyar búzatremés, de ezt fenntartásokkal érdemes kezelni

A Copa–Cogeca országonkénti táblázata külön soron közli a közönséges és a durum búza adatait. Ezek összeadásával a szervezet 2026-ra összesen mintegy 1,063 millió hektáros magyar búzaterülettel és 2,633 millió tonnás terméssel számol. A közönséges búzát 989,4 ezer hektáron termeszthették, amelyről a jelentés szerint 2,338 millió tonna kerülhet a raktárakba. Ehhez társul a durum búza 73,3 ezer hektáros területe és 294,5 ezer tonnás várható termése. A két búzafajta súlyozott országos termésátlaga így hektáronként körülbelül 2,48 tonna lenne.

A jelentés 2025-re összesen 1,010 millió hektáros búzaterületet és 5,542 millió tonnás termést tüntet fel. Eszerint a termőterület mintegy 5,2 százalékos bővülése ellenére a teljes magyar búzatermés 52,5 százalékkal, csaknem 2,91 millió tonnával esne vissza. A súlyozott átlaghozam 5,49 tonnáról 2,48 tonnára, vagyis hozzávetőleg 55 százalékkal zuhanna.

A két búzaféle között jelentős különbség látható. A közönséges búza termése a Copa–Cogeca számai alapján 5,368 millióról 2,338 millió tonnára, 56,4 százalékkal csökkenne. A durum búza termése viszont a terület több mint kétszeresére növekedése miatt 174 ezerről 295 ezer tonnára, mintegy 69 százalékkal emelkedhetne. Ez azonban csak részben ellensúlyozná a közönséges búzánál jelzett, több mint 3 millió tonnás kiesést. A jelentésben szereplő 2,36 tonnás közönségesbúza-hozam különösen alacsonynak tűnik a Magyarországról közölt, nagyjából 4 tonnás országos aratási eredményekhez képest. Még a durum búza 4 tonnás hektáronkénti hozamát figyelembe véve is mindössze 2,48 tonnás súlyozott búzaátlag adódik.

Ha a mintegy 1,063 millió hektáros teljes búzaterületen 4 tonna körüli átlaghozam teljesülne, a magyar búzatermés megközelíthetné a 4,25 millió tonnát. Ez több mint 1,6 millió tonnával haladná meg a Copa–Cogeca becslését. A szervezet magyar búzaadata ezért vélhetően rendkívül pesszimista előrejelzésen vagy hibásan továbbított országos adaton alapulhat.

A napraforgónál már túl derűlátó lehet a becslés

Az olajos növények esetében éppen ellenkező irányú eltérés látható. A Copa–Cogeca Magyarországon 781 ezer hektáros napraforgó-területtel, 2,8 tonnás hektáronkénti hozammal és csaknem 2,19 millió tonnás terméssel számol. Ez 25 százalékkal haladná meg a jelentésben szereplő 2025. évi mennyiséget.

A friss magyarországi állapotjelentések ennél jóval kedvezőtlenebb képet mutatnak. A napraforgó zöld tömege több térségben a 2022-es szintet sem éri el, az öntözetlen állományok alacsonyak, ritkák és gyengén fejlettek. A Világgazdaság korábbi összefoglalója szerint a tartós vízhiány miatt a napraforgó és a kukorica kilátásai egyaránt tovább romlottak. Emiatt a Copa–Cogeca által jelzett 2,8 tonnás napraforgóhozam jelenleg inkább optimista forgatókönyvnek tűnik.

A repce helyzete kedvezőbb lehet: a jelentés 

  • 273 ezer tonnás magyar termést vár, 
  • szemben a tavalyra megadott 138 ezer tonnával. 

A növekedést a termőterület bővülése mellett az átlaghozam 0,95 tonnáról 2,64 tonnára történő helyreállása magyarázza. A rendkívül alacsony 2025. évi bázis miatt azonban a látványos százalékos növekedés nem jelent történelmi rekordot.

Az importigény is emelkedhet

Ha a Copa–Cogeca uniós kukorica-előrejelzése beigazolódik, az EU belső kínálata csaknem 9 millió tonnával szűkülhet. Ez növelheti az ukrán, brazil és amerikai kukorica iránti keresletet, miközben a fekete-tengeri szállítási kockázatok a fuvardíjakat is emelik.

Magyarország számára a legnagyobb kockázatot az jelenti, hogy a kukoricatermés újabb gyenge éve már nemcsak az exportálható árualapot csökkentené, hanem az állattenyésztők, a takarmánygyártók, a bioetanol- és a keményítőipar alapanyag-ellátását is megnehezítené. A kisebb kínálat támogathatja a terményárakat, de ebből csak azok a gazdálkodók profitálhatnak, akik megfelelő mennyiségű eladható termést tudnak betakarítani.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.