A tartományi hatóságok fékeznék meg a bankpánikot Kínában
Tumultuózus jelenetek játszódtak le vasárnap Kínában, a Henan tartománybeli Csengcsouban, miután több betétes pénzét befagyasztották a bankok, és mintegy ezer ember gyűlt össze a központi bank helyi irodája előtt, a vezetés intézkedését követelve. A tartományi hatóságok hétfőn közölték, hogy a bankok nevében július 15-től ki fogják fizetni a beragadt lakossági pénzeket – írja a Reuters.
Áprilisban több henani bank is befagyasztotta ügyfelei pénzét a belső rendszerek fejlesztésére hivatkozva. A számlatulajdonosok azóta sem férhettek hozzá a pénzükhöz, ezért tiltakoztak a jegybank csengcsoui irodája előtt.
A kínai sajtó szerint a szóban forgó összeg akár 1,5 milliárd dollár is lehet.
A rendőrség csalás gyanújával indított nyomozást az eltűnt és a befagyasztott betétek kapcsán, és vasárnap este már több letartóztatást is eszközöltek az ügyben.

A gyanúsítottak képesek voltak a tartomány több bankját is ellenőrzésük alatt tartani a rendőrség tájékoztatása szerint. A vád szerint külsős pénzügyi cégek és egy általuk létrehozott vállalkozáson keresztül gyűjtöttek betéteket és adtak el pénzügyi termékeket, majd később kitalált hitelek segítségével mozgatták a pénzeket.
Az sem zárható ki teljesen, hogy az ország rendkívüli mértékben eladósodott ingatlanfejlesztőinek válsága érte el a pénzügyi szektor kisebb szereplőit is.


