Múlt hónapban robbant ki a botrány a részben a Mol tulajdonában lévő horvát olaj-, és gázipari vállalatnál, miután kiderült, hogy néhányan loptak az INA földgázkészletéből és azt eladták, több mint 100 millió eurós kárt okozva a társaságnak. A horvát korrupcióellenes szervezet, az USKOK öt embert tartóztatott le az ügyben, a horvát kormány pedig, képviselve az államot, amely a másik nagy tulajdonos a Mol mellett, a menedzsment lemondását követelte, mondván: ilyen nagy tételű károkozást időben észre kellett volna venniük és megakadályozni azt.

Split,,Croati,-,12,April,,2022:,Logo,Of,Ina,Gas
Fotó: Shutterstock

A horvát gazdasági miniszter szeptember 21-ig adott haladékot, hogy az igazgatótanácsi tagok önként távozzanak, ha ez nem történik meg, a kormány fogja meneszteni őket. A horvát tagok azonban mindeddig megtagadták a lemondást. A magyar tagok közül először az igazgatóság elnöke, Fasimon Sándor mondott le, majd őt követte 16-án a két igazgatóság tag, Simola József és Horváth Ferenc.

A horvát kormánynak maga a botrány is meglehetősen kellemetlen, de különösen kínos, hogy az egyik letartóztatott, aki az INA földgáz-kiskereskedelmi részlegének vezetője volt, 

egyúttal a kormányzó HDZ pártnak is tagja.

A parlamenti ellenzék egyenesen a miniszterelnök lemondását követeli, Plenkovic pártja azonban stabil többséggel rendelkezik a parlamentben. Így lemondása nem valószínű, a botrányt azonban el kell vinnie valakinek, így nem marad más választás, mint a három, még ellenálló horvát igazgatósági tag, Niko Dalic, Darko Markotic és Barbara Doric eltávolítása. A miniszterelnök szeretné, ha önként távoznának, belátva, hogy komoly felelősségük van az ügyben, hiszen olyan ellenőrzési rendszert kellene működtetniük, ami kizárja az ilyen volumenű bűncselekmények, visszaélések lehetőségét.