Röviddel 11 óra előtt robbanásokat lehetett hallani Harkivban. A városban és térségében légiriadó van. A robbanások okáról és esetleges következményeiről egyelőre nincs hír.
Ugyancsak vasárnap, korán reggel, hét óra után már a második légiriadót rendelték el Kijevben, miután a szirénák először hajnalban szólaltak meg. A városvezetés Telegram-csatornáján felszólított mindenkit, hogy sürgősen vonuljon óvóhelyre.
Délelőtt 11 óráig nem érkezett jelentés arról, hogy támadás érte volna az ukrán fővárost.
Az ukránok szerint a fegyveres erőik 300 orosz katonát semmisítettek meg az elmúlt 24 órában. Számításuk szerint Oroszország 65 ezer katonát veszített az Ukrajna elleni invázió kezdete óta.
A Global Times című, angol nyelvű kínai lap vasárnap a Twitteren azt írta, hogy a kínai külügyminisztérium, „tekintettel a feszült helyzetre”, felszólította az Ukrajnában tartózkodó kínai állampolgárokat, hogy „fokozzák az óvintézkedéseket és távozzanak az országból”.
Kína ukrajnai nagykövetsége segítséget nyújt az evakuálás megszervezésében – áll a jelentésben.
Október 11-én Kína kijevi nagykövetsége felszólította állampolgárait, hogy ne látogassanak Ukrajnába, az országban tartózkodókat pedig arra, hogy keressenek biztos menedéket.