Fejenként 70 ezer dollárt, átszámítva mintegy 27,5 millió forintot kap a futball-világbajnokság 36 fős bírói stábja – erről a spanyol AS közölt cikket, amelyet a Maszol szemlézett.
A hírnek van magyar vonatkozása is, hiszen
a játékvezetői küldöttség tagjai között ott van a 38 éves nagykárolyi, román-magyar kettős állampolgár Kovács István is.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) a 36 játékvezető mellett 69 asszisztenst és 24 videóbírót nevezett a vb-keretbe. Összesen hat nő kapott helyet: a francia Stéphanie Frappart, a ruandai Salima Mukansanga és a japán Jamasita Josimi a játékvezetők, a brazil Neuza Back, a mexikói Karen Díaz Medina és az amerikai Kathryn Nesbitt az asszisztensek között szerepel.
Egyébként az asszisztensek sem járnak rosszul anyagilag, ők 25 ezer dolláros, nagyjából 10 millió forintos alapbérre jogosultak.
A nagykárolyi Kovács István eddig két mérkőzésen kapott feladatokat, a Katar–Ecuador- és a Uruguay–Dél-Korea-összecsapásokon volt negyedik játékvezető.
Szombaton egy másik találkozón – Mexikó–Argentína – lesz ugyancsak negyedik játékvezető.
A játékvezetők fizetése a tornán a szerepvállalásuk mértékétől függően tovább emelkedhet.
Minden csoportmérkőzésért 3000 dollár (1,2 millió forint) jár, és az összeg a kieséses szakaszban, valamint a döntőben tovább emelkedik, elérve a 10 ezer dollárt (4 millió forint).
Az asszisztensek a csoportmérkőzésekért 2500 dollárt (egymillió forint) kapnak, a kieséses szakaszban pedig legfeljebb 5000 dollárt (2 millió forint). A negyedik játékvezetők az asszisztensekkel megegyező összeget keresnek mérkőzésenként, és ahogy
Pierluigi Collina, a FIFA játékvezetői testületének elnöke ismertette, az ő feladatkörükbe tartozik meghatározni a hosszabbítás mértékét.
A videóbírók fizetése 3–5 ezer (1,2–2 millió forint) között változik mérkőzésenként.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.