Az amerikai munkaadók 8,2 százalékkal kevesebb szezonális állást hirdettek az idén, mint tavaly, annak ellenére, hogy az Indeed álláskereső portál szerint 33 százalékkal, 2019 óta a legmagasabb szintre ugrott az ilyen foglalkoztatás iránt érdeklődők száma.

UPS
A csomagkihordók kevesebb munkára számítanak az idén. 
Fotó: Sina Schuldt / AFP


A nagy kiskereskedelmi cégek közül a Macy’s és a Walmart is jóval kevesebb embert vesz fel az ünnepi szezonra a tavalyihoz képest, utóbbi konkrétan csupán negyvenezret a 2021-es 150 ezer után, bár a cég a visszaesést azzal magyarázza, hogy év közben rengeteg új munkavállalót alkalmaztak, így most jobban állnak ezen a téren, nincs olyan nagy szükség a létszám feltöltésére. A FedEx szintén visszafogottan keres alkalmi munkaerőt, mivel arra számít, hogy kevesebb csomagot kell majd kézbesítenie.
 

A kiskereskedők szövetségének (National Retail Federation – NRF) várakozásai szerint országos szinten a tavalyi 669 800 után 450–600 ezer alkalmi munkaadót foglalkoztatnak majd a cégek. 

Ebből százezret egymagában a Target, és az igényeket jól mutatja, hogy a jelentkezők száma 18 százalékkal nőtt tavaly óta, számolt be a Financial Times . „A kevesebb ajánlat és az álláskeresők részéről tapasztalható növekvő érdeklődés miatt határozottan úgy tűnik, hogy most a munkavállalók vannak rosszabb alkupozícióban. A kezd egy kicsit lehűlni a tavalyi évhez képest” – foglalta össze a helyzetet Cory Stahle, az Indeed közgazdásza. Ez a hűlés azonban minimális Matt Lavery, az UPS tehetségkutatási igazgatója szerint. „A munkaerőpiac még mindig feszes, csak néhány fokkal hűlt le, mondjuk 371 C-fokról  343-ra” – fogalmazott.
Egy éve jelentős munkaerőhiány volt a kiskereskedelmi szektorban, miközben a fogyasztók alig várták, hogy elköltsék a koronavírus-járvány alatt felhalmozott megtakarításaikat. Az idén azonban év közben nőtt a foglalkoztatás ebben az ágazatban, a hivatalos statisztika szerint októberben 15,8 millióval többen dolgoztak, ami 1,9 százalékkal magasabb az egy évvel korábbihoz képest, így az állandó munkaerővel is megoldják az ünnepi szezont. Ráadásul a várhatóan visszafogottabb is lesz a tavalyinál, az NRF előrejelzése szerint a kiskereskedelmi forgalom hat-nyolc százalékkal nő majd az ünnepek alatt éves bázison, és elérheti a 943–960 milliárd dollárt. 

A növekedés üteme meghaladja ugyan az elmúlt évtized átlagát, de messze elmarad a 2021-ben mért 13,5 százalékos ugrástól. 

Mivel a fogyasztói árak éves bázison 7,7 százalékkal emelkedtek októberben, ez egyúttal azt is jelenti, hogy a kiskereskedők forgalmi adatainak javulása alig tud lépést tartani az inflációval.

FLOTUS Operation Fly Formula Dulles Event Dulles, USA- May 25: FedEx workers unload a shipment of baby formula as part of Operation Fly Formula to address the United States’ baby formula shortage at Dulles International Airport in Dulles, Virginia on May 25th, 2022. Nathan Posner / Anadolu Agency (Photo by Nathan Posner / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP)
A magas miatt meghúzzák a nadrágszíjat az amerikaiak is. 
Fotó: Nathan Posner / AFP


A sok érdeklődőnek köszönhetően azonban a boltok csökkenthetik a költségeiket is azzal, hogy nem kényszerülnek bónuszokat és egyéb extra juttatást kínálni, anélkül is fel tudják tölteni a szükséges létszámot. A kiskereskedelmi dolgozók bérnövekedése máris lassul, míg januárban éves bázison 7,4 százalék volt, szeptemberben már csak 5,1 százalék. Akinek pedig van állása, az meg is becsüli azt, szeptemberben 4,1 millió amerikai mondott fel, 10 százalékkal kevesebb a tavaly novemberi csúcsot jelentő 4,5 milliónál.
Vannak természetesen olyan cégek, ahol az idei ünnep is olyan, mint az eddigiek: az Amazon most is 150 ezer embert tervez ideiglenesen felvenni átlagosan 18 dolláros órabérért és akár háromezer dolláros munkavállalási bónusszal. (Egy dollár 393,53 dollár.)