Az Alzheimer-terápia új korszaka érkezett el, amikor klinikai vizsgálattal megerősítették, hogy egy új gyógyszer lassítja a kognitív képességek hanyatlását az Alzheimer-kór korai stádiumában szenvedő betegeknél. Ezt az eredményt több évtizedes kutatás után érte el az orvostudomány. Ezzel elérhető közelségbe került, hogy az Alzheimer-kór gyógyítható legyen.

Alzheimers and dementia research
Clinical research to develop a possible cure for Alzheimers and dementia in the lab.
Fotó: TEK Image / Science Photo Library

Becslések szerint nagyjából 30 millió ember szenvedhet világszerte az Alzheimer-kórtól.

A University College London brit demenciakutató intézetének igazgatója, Bart De Strooper azt mondta, hogy 

ez az első olyan gyógyszer, amely valódi kezelési lehetőséget biztosít az Alzheimer-betegeknek

írta meg a The Guardian.

Hozzátette, hogy azt fontos látni, hogy ez a készítmény egyelőre csak korlátozott eredményeket képes felmutatni, de azt fontosnak tartja, hogy várhatóan idővel ezen keresztül fogják kifejleszteni a valódi gyógyulást hozó gyógyszereket.

A Lecanemab nevű gyógyszer egy olyan antitestterápia, ami eltávolítja az agyban felhalmozódott béta-amiloid nevű fehérjecsomókat. Az egyelőre nem világos, hogy ezek a csomók milyen szerepet játszanak az Alzheimer-kór kialakulásában, de a vizsgálatok szerint a betegség öröklött formáiban szenvedő betegeknél olyan változásokat indíthatnak be, amelyek az agysejtek folyamatos pusztulását okozzák.

A gyógyszer fejlesztői, az amerikai Biogen és a japán Eisai szeptemberben tették közzé egy nagyjából 1800 beteg bevonásával végzett klinikai vizsgálat eredményeit. A vizsgálat teljes anyagát november 29-én tették közzé a New England of Journalben.

Az adatok szerint 

a gyógyszer 18 hónap alatt 27 százalékkal csökkentette a betegek általános mentális képességeinek hanyatlását. 

Ez, bár szerény eredmény, de a jelentősége történelmi léptékű.

Úgy gondolom, hogy ez megerősíti az Alzheimer-kór gyógyításának új korszakát. Ez a korszak az amiloidellenes immunterápiákon végzett több mint húszévnyi kemény munka eredménye

– mondta a klinikai neurológia professzora és az UCL Demencia Kutatóközpontjának igazgatója, Nick Fox.

A világ 55 millió demenciával küzdő emberének nagyjából kétharmada Alzheimer-kórban szenved. Ez az egyik vezető halálok az Egyesült Királyságban. A betegek átlagosan az Alzheimer-kór diagnosztizálásától számított hét éven belül meghalnak.

Az Alzheimer-kórban szenvedők kezelése évente 25 milliárd fontba kerül az Egyesült Királyságban

– írta a The Guardian. 2050-re ez az összeg a becslések szerint 47 milliárd fontra emelkedhet. Az Alzheimer-kór leggyakoribb tünete a memóriazavar, amely a betegség előrehaladásával oda vezet, hogy a beteg ismerős helyeken is elveszve érzi magát, és a legegyszerűbb feladatok elvégzésével is problémái adódnak. A végső stádiumban a beteg segítség nélkül már enni vagy mozogni sem képes.

Áttörés az Alzheimer-kór kezelésében

Az orvostudomány évtizedek óta küzd az Alzheimer-kórral. Számos kutatás célozta a betegség kezelését, lassítását, illetve az okozott károk teljes visszafordítását. Az erőfeszítések mind kudarcot vallottak, a rengeteg kísérlet dollármilliárdokat emésztett fel. Sok gyógyszergyár és kutató végül fel is hagyott az Alzheimer-kór kutatásával. A Lecanemab eredményei a gyógyszerek olyan új generációjának kifejlesztéséhez vezethetnek, amelyek idővel egyre eredményesebbek lesznek az Alzheimer-kórral szemben.

A pozitív eredmények ellenére több kutató igyekezett hűteni a lelkesedést. Közölték, hogy a Lecanemab rendkívül drága gyógyszer.

Egyetlen beteg kezelése a gyógyszerrel egy éven keresztül 10 ezer és 30 ezer font között van. 

Emellett az alkalmazása rendkívül sokáig tart, az első eredményeket a tesztek során 18 hónapnyi kezelés után éri el.

Az optimizmust az is letörheti, hogy egyelőre nem világos, hogy az Egyesült Királyság Gyógyszer- és Egészségügyi Termékek Szabályozó Ügynöksége és a National Institute for Health and Care Excellence (Nice) mikor hagyja jóvá a készítményt, illetve egyáltalán jóváhagyja-e.

A gyógyszer szélesebb körű elterjedését az is akadályozza, hogy a brit Országos Egészségügyi Szolgálatnak (NHS) nincs megfelelő apparátusa a gyógyszer folyamatos alkalmazásához. Nincs elegendő erőforrás ahhoz, hogy minden beteget megvizsgáljanak, hogy alkalmazható-e náluk a szer, és kevés a személyzet ahhoz, hogy minden betegnek másfél éven át kéthetente beadják infúzión keresztül a készítményt. Ráadásul a pácienseken rendszeresen MRI-vizsgálatot kell végezni a mellékhatások, például az agyduzzanat ellenőrzésére.

Egy közzétett jelentés szerint a kísérletekben tzenhárman vesztették életüket, ebből hatan kaptak a Lecanemabból, hét pácienst pedig placebóval kezeltek. 

A jelentések szerint mindössze két haláleset hozható összefüggésbe a Lecanemabbal, de még ezekről sem bizonyosodott be teljesen, hogy valóban a gyógyszer mellékhatásai okozták.