A francia és a német vezető vasárnap Párizsban találkozott az Élysée-szerződés hatvanadik évfordulója alkalmából. Olaf Scholz német kancellár és Emmanuel Macron francia államfő is egyetértett abban, hogy Európa jövőjét országaik biztosíthatják.

Olaf Scholz és Emmanuel Macron Párizsban tárgyal a legfontosabb európai ügyekről.
 Fotó: Ludovic Marin / AFP

 A német–francia motor a kompromisszumok mechanizmusa: jól olajozott, de időről időre hangos és kemény munka jellemzi

 – jelentette ki a német kancellár, aki hozzátette, hogy addig támogatják Ukrajnát, amíg az szükséges.

Az ünnepséget közel 300 törvényhozóval együtt tartották a Sorbonne Egyetemen.

Macron szerint országaiknak Európa újraindításában úttörő szerepet kell vállalniuk.

Új energiamodellt kell kiépíteni, ösztönözni szükséges az innovációt és a jövő technológiáit, valamint biztosítani kell, hogy az önálló geopolitikai hatalommá váljon a védelem, a világűr és a diplomácia területén 

– hangsúlyozta a francia államfő.

Vasárnap délután a két kormány közösen egyeztet az Élysée-palotában. 

A tárgyalások középpontjában várhatóan az energia- és gazdaságpolitika, valamint biztonsági és védelmi megfontolások állnak. 

A két államvezetés 2019 óta először találkozik kétoldalú megbeszélésen. A tárgyalásokat tavaly októberre tervezték, azonban a két ország közti nézeteltérések miatt azt januárra halasztották. Azóta mindkét vezető nyitottabban áll a másikhoz, az esemény végén pedig közös sajtókonferenciát tartanak – írja a Deutche Welle.