Az utóbbi húsz évben egyre nagyobb népszerűségre tettek szert a magánlakásokban megnyitott éttermek. A hobbiból főző, lelkes amatőrökkel indult vacsoraklubok mozgalmát ma már rentábilis befektetésként tartják azok is, akik saját tőkével ugyan nem rendelkeznek, de vendéglátóhelyet nyitnának. Ráadásul így nem kell a működtetéssel és a fenntartás nehézségeivel szembesülniük.
A lakáséttermek legfőbb vonzereje az exkluzivitás, ahol a vendégek akár profi Michelin-csillagos séfekkel is találkozhatnak. A gasztronómiai élvezetek iránt érdeklődők is egyre többen választják ezeket a privát magánlakásokban működő helyszíneket, ahova csak meghívás alapján lehet eljutni. A helyek gazdag programválasztékával pedig még több potenciális vendéget tudnak elérni. Vannak kifejezetten ételspecifikus rendezvények, ahol a mexikói konyhától az olasz tésztákig különleges menüsorral készül a hely.
A lényeg, hogy jó hangulatban, otthonosan érezze magát mindenki, aki baráti társaságával itt tölti az estéjét. Ráadásul a vendéglátó legtöbbször maga a séf, akivel személyesen is lehet találkozni miközben felejthetetlen kulináris élményt biztosít a vacsorán résztvevőknek.
A lakáséttermek már Magyarországon is egyre jobban elterjedtek. Budapesten közel egy tucat privát lakásban kialakított étterem van, ahova még külföldről is érkeznek vendégek. A Balaton-felvidéken pedig már évek óta léteznek magánházakban kialakított alkalmi vendéglátóhelyek. Talán az egyik legérdekesebb privát étterem Szegeden található, ahol terepasztalok között nemcsak ehetnek a vendégek, hanem játszhatnak is a vasútmodellekkel.
Fidel Castro uralomra jutásától, 1959-től a kommunista vezetés betiltotta a magántulajdonban lévő vendéglőket. A gazdasági embargó sújtotta ország áramellátása napi 15 órán át akadozott, üzemanyag nem volt, az emberek a szó szoros értelemben éheztek. A parkokban zöldségeket ültettek, az állatkertben a pávákat ellopták és megették. A mindennapi túlélési praktikák egyike a titokban működő paladarok, vagy más néven gerilla éttermek voltak.
Ezek a pár asztalos otthoni kifőzdék a 2010-es évektől szigorú szabályozással ugyan, de legálisan működhettek.
A világ többi részén „a nyiss otthonodban éttermet” mozgalom is ebben az időben indult, bár más indíttatásból, és a gazdasági háttér is különbözött a szocialista régióétól.
A kulinária mint új trend, talán az angol Jamie Oliver BBC-műsorával indult, aki a főzést úgy ismertette meg a nem éppen konyhaművészetéről híres szigetország fiataljaival, mintha a világ legegyszerűbb dolga lenne egy steaket megsütni és egy vinaigrette öntetes salátát készíteni. A műsor összehozta a baráti társaságokat, Az emberek az estéiket elkezdték az otthonukban tölteni, ahova meghívták az ismerőseiket, és közösen főztek. Ezek a négy-öt órás együttlétek olyan élményt adtak mindenkinek, hogy páran üzleti lehetőséget láttak a megszokottól eltérő sajátos hangulatú helyek megnyitásában.
Először is könnyebben kiszámítható a kiadás és a bevétel, hiszen konkrét időpontokban meghirdetett estéken, limitált vendéggel számolnak a helyek. Általában 12-20 személyre tervezik az egyes programokat. Az ételek alapanyagait kikalkulálni is könnyebb, hiszen nem kell maradékkal számolni. Csak fix napokon működnek, így nincs holtidő, amikor üresen kong a hely.
Az állandó személyzet kis létszámú, legtöbbször maguk a tulajdonosok fogadják a vendégeket, de a nyitvatartási napokon alkalmi személyzettel bővülhet a hely, akik besegítenek a felszolgálásban. Az ételsorok összeállításánál az évszak az irányadó a legtöbb esetben. Az italválaszték is tervezhető egy meghirdetett vacsoránál. Néhány lakásétterem a menüsor minden egyes fogásaihoz külön tájjellegű borválasztékot is kínál. Az ünnepi események szervezésénél pedig előzetesen egyezteti a hely a vendégek speciális italkérését.
Vannak kis létszámra berendezkedett meghitt otthonok, ahol igazán a kísérletezés és az új ételek kipróbálása a cél. A kifinomultabb ízekre és élményekre vágyók is megtalálják a saját konyhájukat, ahol az elegáns enteriőr és a Michelin-csillagos szintű ételválaszték együttesen adja a tökéletes este élményét. Ez utóbbiak már komolyabb tőkeberuházást igényelnek, és sokkal tudatosabb koncepcióval, a klasszikus éttermek és a rendezvényszervezés kombinációjával működnek.
Az egyszerűbb privát helyek hasonló árat kérnek el a meghívott vendégeiktől, mint ha egy étteremben vacsoráznának. Az elegánsabb és mindenre odafigyelő, igazi luxusélményt nyújtó lakáséttermek árai már szélesebb skálán mozognak.
Az alapdíj a legtöbb helyen 25 ezer forinttól indul, de a tematikus négyfogásos ételválasztékot és hat prémiumitalt kínáló program 35 ezer forintos ára is megfizethető, főleg úgy, hogy egy sommelier is bevezet mindenkit az estén kóstolt alkoholok világába.
A különlegesebb, hat fogást kínáló menüsorok esetében a kulinária magasabb szintjét élvezheti a vendég nagyjából 45 ezer forintért. Ezeknek az ételeknek az alapanyagai garantáltan helyi termelőktől származnak, és a kisebb pincészetek borválasztékát kínálják az ételhez.
Az éttermen kívüli gerillaétkezés azonban többről szól. Az új trend, a lakásétterem valahol lázadás a klasszikus egységízű vendéglátással szemben. A jó alapanyagok, a séf szakértelmének elismerése, a gasztronómia világának megismerése és mindenekelőtt az ételek igazán finom ízéről szól.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.