Még soha ekkora emberhiány nem volt a német IT-szektorban, mint most. A Bitkom digitális egyesület szerint új rekordot döntött a betöltetlen állások száma: mintegy 149 ezer munkahely áll üresen. Az IT-szakemberek hiánya Németországban a gazdasági helyzettől függetlenül is fennáll, és „rendszerszintű probléma a német gazdaságban” – mondta Ralf Wintergerst, a Bitkom elnöke a cég éves munkaerőpiaci tanulmányának prezentációjában.

Back,View,Of,The,Male,Computer,Engineer,And,Scientist,Create
Fotó: Gorodenkoff

„A túl kevés képzett munkaerő és a túl sok szabályozás lelassítja a digitális Németországot” – nyilatkozta Wintergerst. Egy felmérésben 854 olyan német vállalatot vizsgáltak, ahol három vagy annál több dolgozó van, és a megkérdezetteknek csak a 2 százaléka válaszolta, hogy elegendő az IT-munkaerő utánpótlása a munkaerőpiacon. Egy évvel ezelőtt ez az érték 8 százalék volt – írja a Deutsche Wirtschaftsnachrichten

A megkérdezettek 70 százaléka nyilatkozta azt, hogy informatikushiány van a munkaerőpiacon. 

A német gazdaság egészét reprezentáló tanulmány szerint a cégek túlnyomó többsége nem feltételezi a helyzet javulását. Mindössze 3 százalék számít a hiány csökkenésére, a nagy többség viszont borúlátó: 77 százalék attól tart, hogy egyre több pozíció marad betöltetlenül. A munkaerőpiaci problémák ma már sok vállalatnál egyértelműen észrevehetők. Tízből hat cég arról számolt be, hogy lassabban töltődnek be az IT-szakemberek állásai, mint más állások: nagyjából hét hónapig maradnak betöltetlenek.

A cégekhez kerülő IT-szakemberek nagyon eltérő képzettséggel rendelkeznek: csaknem 50 százalékuk duális képzést végez a vállalatnál és az egyetemen, 16 százalékuk hagyományos egyetemi képzésből érkezik, és 

szinte minden negyedik pozíciót pályaváltók töltenek be. 

Magyarországon ma egy tapasztalt informatikus akár havi bruttó kétmillió forintot is kereshet. A vállalatok számára továbbra is kiemelkedően fontos az IT-szakemberek toborzása, de ma már sokkal tudatosabban keresik az új kollégákat. A cégek hagynak időt a megfelelő kolléga megtalálására, és az egyes feladatokra az adott terület szakértőjét keresik. Az informatikusok között például rendkívül hosszadalmas lett a kiválasztási folyamat, akár két-három hónapig is eltarthat, mire a jelentkezésből aláírt szerződés lesz.