Mindenki készüljön fel: brutális késések lesznek a nyáron a repülőtereken – a Ryanair és a szakértők figyelmeztettek, rosszabb jön, mint 2024-ben
Jelentős késésekre, fennakadásokra kell felkészülni az idei nyaralási szezonban – hívta fel a figyelmet a Budflyer.

A légi közlekedési szakblog beszámolt arról, hogy a Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary is pesszimista a helyzet javulását illetően: a jóslata szerint
a 2025-ös késések meghaladják majd a 2024-es késések szintjét.
A Routes Europe konferencián pedig Ourania Georgoutsakou, az Airlines for Europe (A4E) ügyvezető igazgatója fejezte ki az aggodalmát a légi forgalmi irányítás előtt álló kihívások miatt.
Egyre több a járat
A 2024-es nyári időszakban Európában jelentős késések voltak az európai repülőtereken. A helyzet idén sem lesz jobb, a légi forgalom tovább élénkül, a nyaralóknak idén nyáron is számolniuk kell azzal, hogy az utazás ideje megnő – írja a Magyar Nemzet.
Az előrejelzések szerint 2025-ben a járatok száma eléri a 11 milliót, ami 3,7 százalékos növekedés lesz 2024-hez képest. Ez a növekedés további nyomást gyakorol a légi forgalmi irányításra, különösen a már most is túlterhelt régiókban. Tavaly az átlagos késés – minden okot figyelembe – véve 21,4 perc volt járatonként. A késések fő okai között szerepelt:
- a légi forgalmi irányítók hiánya,
- a vártnál nagyobb forgalomnövekedés egyes területeken,
- a gyakori kedvezőtlen időjárási körülmények,
- valamint a járatok eredeti repülési tervtől való eltérése.
Az egyes országokban a késések aránya különböző volt. Például Görögországban az utasok 50,7 százaléka, Szerbiában pedig 49,1 százaléka tapasztalt késéseket vagy járattörléseket. Németországban a késési arány 44,4 százalék volt, míg
Magyarországon nincsen pontos adat a késésekről, de a Budapestről felszálló járatok pontossága tavaly az európai átlagnál jobb volt.
Európában nagyon telített a hálózat, és minden probléma azonnal hálózati problémává válik. Az Eurocontrol adatai szerint a 2024-es késések 2,8 milliárd euróba kerültek az iparágnak.
Nem kell nyárig váni, már most is késnek a gépek
Az EasyJet azt közölte, hogy az év első két hónapjában 41 százalékkal nőtt a késések száma. A légitársaság operatív igazgatója szerint a késések megugrása aggasztó jel, és százmilliókba kerül a légitársaságoknak. Elmondta, hogy mindenki szeret reális menetrendekről beszélni, de ez nem mindig egyszerű.
A légitársaságoknak be kell tartaniuk a menetrendet, különben a leszállási időkapu elvesztését kockáztatják. A késések egyre hosszabbak, főleg nyáron, és a tetejében a légitársaságok is ekkor küzdenek leginkább munkaerőhiánnyal.


