BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újra elszabadult az olaj ára: Amerika másfél hete lövi Iránt, a befektetők már a tartós ellátási válságtól tartanak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Újra 90 dollár fölé emelkedett a Brent típusú kőolaj jegyzése, miután az Egyesült Államok immár másfél hete folyamatos légicsapásokat hajt végre iráni célpontok ellen. Az olaj ára azért ugrott meg ilyen gyorsan, mert a befektetők szerint a konfliktus már nem csupán katonai, hanem a globális energiaellátást is veszélyezteti.

Egyetlen hét alatt csaknem 10 százalékkal emelkedett a Brent típusú olaj ára. Míg múlt hét hétfőn még 82-83 dollár körül mozgott a hordónkénti árfolyam, péntekre már 88 dollár fölé emelkedett, hétfőn pedig áttörte a lélektani 90 dolláros szintet.

Újra elszabadult az olaj ára: Amerika másfél hete lövi Iránt, a befektetők már a tartós ellátási válságtól tartanak
Újra elszabadult az olaj ára: Amerika másfél hete lövi Iránt, a befektetők már a tartós ellátási válságtól tartanak / Fotó: Miha Creative / Shutterstock

A Brent ára július 13-án még 82-83 dollár körül mozgott, majd a hét folyamán fokozatosan emelkedett. Péntekre 88,10 dolláron zárt, hétfőn pedig újabb több mint 3 százalékos ugrással 90-91 dollár közé emelkedett, ami június közepe óta a legmagasabb szintnek számít. A múlt heti közel 16 százalékos emelkedés hónapok óta a legerősebb heti teljesítmény volt az olajpiacon, ami jól mutatja, milyen gyorsan változott meg a befektetők kockázati megítélése. 

Az árfolyam emelkedésének legfontosabb oka, hogy a hétvégén tovább mélyült az amerikai-iráni konfliktus. 

Az Egyesült Államok immár kilencedik egymást követő éjszaka hajtott végre légicsapásokat iráni katonai célpontok ellen, miközben Irán újabb támadásokkal válaszolt.

A piac számára azonban ennél is fontosabb fejlemény, hogy egyre nagyobb nyomás nehezedik a Hormuzi-szorosra, amelyen a világ tengeri olajkereskedelmének mintegy ötöde halad át. Az elmúlt napokban több incidens is történt a térségben: brit hatóságok egy lángoló hajóról számoltak be Omán közelében, iráni források pedig két olajszállító tanker felrobbanásáról beszéltek. A tankerforgalom eközben tovább lassult, ami növeli annak kockázatát, hogy tartós fennakadások alakulnak ki a nyersolaj szállításában – írja a Reuters.

A Barclays elemzői szerint a befektetők továbbra is alábecsülhetik a Hormuzi-szorosban kialakuló ellátási zavarok gazdasági következményeit. Ha a hajóforgalom tartósan korlátozott marad, az nemcsak az iráni, hanem a Perzsa-öböl más nagy exportőreinek – köztük Szaúd-Arábia, Kuvait, Irak és az Egyesült Arab Emírségek – kivitelét is érintheti.

A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a globális olajkészletek jelenleg ötéves mélypont közelében járnak. Ez azt jelenti, hogy a korábbi évekhez képest jóval kisebb puffer áll rendelkezésre egy esetleges hosszabb ellátási zavar kezelésére, ezért a piac rendkívül érzékenyen reagál minden újabb katonai fejleményre.

 

Az amerikai hadvezetés szerint a legutóbbi légicsapások elsődleges célja már nem csupán az iráni katonai infrastruktúra rombolása volt, hanem azoknak a képességeknek a megsemmisítése is, amelyek veszélyeztethetik a Hormuzi-szoros hajóforgalmát. A CENTCOM közlése szerint a vasárnapi támadási hullámban kilenc iráni katonai célpontot értek találatok, miközben Washington továbbra is kettős stratégiát követ: 

az amerikai hadsereg folytatja az iráni katonai célpontok elleni műveleteket, ugyanakkor igyekszik biztosítani a világ egyik legfontosabb olajszállítási útvonalának működését.

A konfliktus azonban már így is érezhetően visszavetette az energiaszállításokat. Chris Wright amerikai energiaügyi miniszter szerint a Hormuzi-szoros ugyan továbbra is nyitva van, de a rajta áthaladó olaj- és energiaszállítás volumene már csak a háború előtti szint mintegy kétharmadát éri el. Ez azt jelenti, hogy a piac által beárazott kockázat már nem pusztán elméleti: a katonai konfliktus közvetlenül is érezteti hatását a globális energiaellátásban, ami tovább növeli az olajárakra nehezedő emelkedő nyomást.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.