BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A brit CGNU lehet a befutó

A hazai nagy biztosítók többsége csak mélyen 10 milliárd forint alatti vételárat ajánlott az ABN Amro Mébitért. A holland tulajdonú biztosító legesélyesebb vevőjelöltje a legnagyobb brit biztosító, a CGNU lehet.

A magyar biztosítási piacon már régóta jelen lévő jelentős társaságok -- a Nationale-Nederlanden, Hungária és az ÁB-Aegon --, illetve néhány külföldi érdeklődő is elállt attól, hogy megvegyék az ABN Amro biztosítóját, a Mébitet.
Csak az itthon a Winterthur Biztosítót működtető svájci Credit Suisse-csoport, a holland tulajdonú páneurópai Eureko BV konzorcium és a brit CGNU maradt a jelentkezők sorában -- erősítették meg lapunknak a Napi Gazdaság hírét. A héten dől el, hogy közülük melyikkel folytat kizárólagos tárgyalásokat az ABN Amro. Az eladásról szóló döntés áprilisra várható.
Információnk szerint a vételi szándékát az adatszobában való vizsgálódás után törlő társaságok többsége -- egymástól teljesen függetlenül -- mélyen 10 milliárd forint alatti árajánlatot adott az ABN Amrónak. Ehhez képest a Mébitnél még a legutóbbi időkig is hivatalosan legalább kétszeres összegű vételárban reménykedtek.
A három versenyben maradt társaság közül a legkomolyabb esélyesnek a világ hatodik legnagyobb biztosítási csoportjaként működő, 15 milliós ügyfélkörrel és 200 milliárd font kezelt vagyonnal rendelkező brit CGNU-t tartják. A CGU és a Norwich Union fúziójával tavaly májuban létrejött cég elsősorban a hosszú távú megtakarítások kezelésére, általános biztosításra és alapkezelésre szakosodott.
Bob Scott, a 2000-ben 1,4 milliárd font működési nyereséget elért brit cég vezérigazgatója február végén éves közleményében úgy fogalmazott: világszerte azokon a piacokon támogatják a további expanziót, amelyeken a csoport vezető pozíciót tud elérni magának. A CGNU egy megállapodás nyomán a romániai bankbiztosítási piacon is érintett, a nálunk is jelen lévő bankok közül pedig a francia Société Générale-lel alakított ki szoros együttműködési kapcsolatokat.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.