BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csúsztatják a nyereségadót

A brókercégek jelentős része az árfolyamnyereség-adó levonásának napjára tette az adómegállapítás időpontját. Így csak az adott napon elszámolt üzletekből származó bevételből lehet levonni az adóelőleget. Ilyen bevétel hiányában a brókercégek ügyfelei csak év végén kényszerülnek majd befizetni az adót.

A jelek szerint a Pénzügyminisztérium (PM) és az APEH is csendesen asszisztál ahhoz, hogy a tőzsdei ügyleteken képződött árfolyamnyereség-adó befizetését a befektetők az év végére halaszszák, noha az érvényben lévő jogszabály szerint az adó mértékét a nyereség és a veszteség nettósítása után negyedévente kell megállapítani és befizetni.

Az év elején a PM, az adóhatóság és a legnagyobb értékpapírcégek közötti egyeztetésen a minisztériumi képviselők kimondták: a brókercégnek nem kell hiteleznie ügyfelét, csak a számlán elérhető pénzt kell levonnia. Ez azt is jelenti, hogy lekötött pénzekhez nem nyúlhat a befektetési szolgáltató, hiszen nincs inkasszóbenyújtási joga - mondta Mogyorósi Ágnes, az Eastbro-kers gazdasági igazgatója.

A bankok ugyan élhetnek inkasszóval, ám az univerzális hitelintézetek esetében is elkülönül a banki és a befektetési terület, így itt sem járható ez az út - mondta el Kovács Gézáné, az Inter-Európa Bank (IEB) osztályvezetője.

A jogszabály úgy fogalmaz, hogy a brókercégeknek az adott negyedév lezártát követő 12. napig kell megállapítaniuk és levonniuk az ügyféltől az adóelőleget, amelynek alapját a megállapítás és a befizetés között befolyó pénzösszeg képezi. Mivel a szabály egyéb határidőt nem ad meg, így több cégnél - például a Concorde-nál és az IEB-nél is - minden hónap 12-én kerül sor az adómegállapításra. Így viszont csak azoktól az ügyfelektől vonnak le adóelőleget, akiknek az adott napon pénzbeli bevétele van. Ehhez az kell, hogy az adott ügyfél az elszámolást megelőző ötödikén értékpapírt adjon el - mondta el lapunk kérdésére Boris Mihály, a Concorde Rt. operatív igazgatója. Amenynyiben az adott napon ügyfelüknek nem képződik pénzbeli bevétele, nincs mód arra, hogy a brókercég tőle adóelőleget vonjon le.

Az IEB a brókercégekre vonatkozó tájékoztatási kötelezettségének eleget téve tájékoztatja ügyfeleit arról, hogy az ötödikei fordulónapi üzletek elszámolási napján beérkező pénzből vonja le az árfolyamnyereség-adót. A Concorde vezetői a jogszabályt úgy értelmezik, hogy az arra sem ad lehetőséget, hogy az ügyfél egyik negyedév végén meglévő szabad pénzeszközéből egy előző negyedév addig még le nem vont adóját kifizessék. Ez így év végére marad, amikor az ügyfél a brókercégektől negyedévente megkapott igazolások alapján saját maga fizetheti be adóját. Érdekesség az is, hogy az értékpapír-kereskedőknek semmiféle év közbeni jelentéstételi kötelezettségük nincs.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.