Az amerikai értékpapír-felügyelet (SEC) elnöke, Harvey Pitt úgy nyilatkozott európai látogatása során, hogy személy szerint támogatja az európai tőzsdék tengerentúli megjelenését tiltó szabály megváltoztatását. Ennek révén az öreg kontinens börzéi megjelenhetnének Amerikában, azonban kizárólag külföldi értékpapírokkal lehetne kereskedni rendszereiken. Amerikában jelentős ellenállás mutatkozik az ilyen tervek ellen, ugyanis a jelentős külföldi cégek közül soknak van nagy forgalma a Wall Streeten is, és ennek egy részét elvehetnék az európai vetélytársak. Pitt szerint azonban az a fontos, hogy a változtatás révén Amerikában eddig nem jegyzett sok száz cégbe történő invesztálás lehetősége nyílna meg a szofisztikált befektetők előtt.

Pitt egyébként a magyar felügyelet elnökéhez némiképp hasonló cipőben jár, mivel demokrata képviselők le akarják mondatni. A SEC-elnököt Bush elnök nevezte ki, aki azonnal védelmébe vette. Kiállt Pitt mellett Richard Grasso, a NewYork-i Értéktőzsde elnöke is. (VG)