BCR: ráér a stratégiai befektető
Hamarosan elkezdődik a legnagyobb romániai bank, a BCR magánosítása. Ám nem olyan módon, ahogy az a privatizációs stratégiából következne. Ebben ugyanis az szerepelt, hogy július végéig stratégiai befektetőnek kell eladni a részvények 51,8 százalékát, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), valamint a Világbank befektetési ága, az IFC pedig együttesen 10 százalékhoz jut. A román kormány pénteki bejelentése azonban arról szól, hogy megegyezésre jutottak az EBRD-vel és az IFC-vel arról, hogy hamarosan kisebbségi részesedést vásárolnak, s egészen addig finanszírozzák a BCR-t, amíg a piaci körülmények nem javulnak annyira, hogy stratégiai befektetőt találjanak. (Ezzel értelemszerűen hatályát veszti az a Nemzetközi Valutaalappal kötött megállapodás, melynek értelmében a bankot idén júliusig el kell adni.)
Az új konstrukció további részleteiről a Ziarul Financial gazdasági napilap számolt be pénteki számában. Az újság szerint a felek közti megállapodás értelmében mind az EBRD, mind az IFC tíz-tíz százalékot vásárol, melyet ideiglenes megoldásnak szánnak. Amint megérik a helyzet a stratégiai befektető bevonására, a két intézmény csökkenti részesedését.
A második sikertelen pályázat után többen arra számítottak, hogy a korábban elutasított HVB-OTP párossal megállapodhat a román fél. Most úgy tűnik, hogy az OTP-nek máshogy kell megvalósítania romániai terveit. Korábban Csányi Sándor, a hazai bank elnök-vezérigazgatója lapunknak úgy nyilatkozott, hogy a BCR mellett több kisebb pénzintézetet is vizsgálnak, de nem riadnak vissza a zöldmezős beruházástól sem. (ÁG)


