BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Áramszolgáltatók vonzó osztaléka

A Démász Rt. múlt pénteki közgyűlésén a részvényesek egyhangúlag elfogadták az igazgatóság javaslatát, miszerint az adózott eredmény 90 százalékát fizessék ki osztalékként. Így részvényenként 1111 forintot kapnak kézhez a befektetők, amit június 5-től vehetnek fel. Az áramszolgáltató 2002-ben 4,571 milliárd forint adózott eredményt ért el az előző évi 4,125 milliárdot követően, s az idén a tavalyihoz hasonló nagyságú összeget, közel 13 milliárd forintot fordít fejlesztésekre. A Démász közgyűlése döntött a részvények dematerializációjáról is.

Az Édász 10 százalékos osztalékkal örvendeztette meg a részvényeseit, jóllehet a tavalyi 5,171 milliárd forintos adózott eredmény 7,6 százalékos viszszaesést jelentett 2001-hez képest. Az eredmény ennek ellenére meghaladta a tervezettet - mutatott rá Künszler Béla ügyvezető igazgató a közgyűlést követő sajtótájékoztatón. Módosult a cég alapszabálya is, e szerint a jövőben a felügyelőbizottság irányítja a céget, illetve határozza meg a stratégiai célokat. A társaság az idén több mint 16,2 milliárd fejlesztési forrást használna fel. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.