BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csekély lemorzsolódás Nyugaton

A New York-i értéktőzsdék már hétfőn kinyitották kapuikat az ünnepeket követően, s az árfolyamokat zömmel egyetlen tényező befolyásolta: a vállalati gyorsjelentések. A hét közepén ugyan a kedvező gyorsjelentések eredményeképpen emelkedtek a részvényárak, a lendület azonban csütörtökre elfogyott, és néhány kedvezőtlen kibocsátói hír nyomán a Dow Jones 0,38 százalékos veszteséggel zárta a hetet, míg a Nasdaq 0,63 százalékos pluszban. A gyorsjelentési időszak eddig összességében kedvező képet mutat, a vállalatok többsége a vártnak megfelelő, vagy annál jobb számokat publikált. Idetartozott többek között a Lockheed Martin, a Pfizer, az Ebay, az AOL, illetve az AT&T.

Európa főbb tőzsdéin kedden indult a kereskedés, s a hét első felében - a tengerentúli növekedésből erőt merítve - emelkedésnek indultak a börzék. Néhány vállalati hír azonban elbizonytalanította a befektetőket, s az egész heti teljesítményt nézve már 0,5-2 százalékos csökkenést realizáltak a tőzsdeindexek. Az autóipari szektorra rájárt a rúd: a Volkswagen az első negyedévre a profit erőteljes csökkenését vetítette elő, s a 2003. évi üzemi eredménye is elmaradhat a tavalyitól. A DaimlerChrysler pedig közölte: amerikai egysége nem tudja teljesíteni az idei eredményszámokat, s csoportszinten az árbevétel csökkenésére van kilátás. A Siemens közölte: a negyedévi árbevétel- és profitcsökkenése ellenére tartja idei célkitűzéseit, míg a Deutsche Bank várhatóan veszteséges három hónapról számol be.

A csonka héten a nemzetközi piacoktól viszonylag távol tartotta magát a Budapesti Értéktőzsde, a BUX 2,4 százalékkal magasabban, 7964,13 ponton zárta. A vezető részvények közül a Matáv és a Richter 3 százalék körüli emelkedést pordukált, a Mol jegyzése közel 2 százalékot drágult, míg az OTP ennél visszafogottabb növekedést könyvelhetett el. A hét nyertesei ezúttal is a második vonalbeli papírok közül kerültek ki. Közel 7 százalékot erősödött a BorsodChem, míg a szerdán közgyűlést tartó Pannonplast több mint 10 százalékkal drágult.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.