BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Devizapiac

Továbbra is meghatározó a fundamentumok szerepe a nemzetközi devizapiacokon, a zászló azonban tegnap az elmúlt héttel ellentétben nem az eurónak, hanem a dollárnak állt. A német Ifo intézet gyenge bizalmi indexről szóló jelentését követően az ország kormánya az elmúlt három hónapban immáron negyedszer rontott növekedési várakozásain. A határozottan kedvezőtlen jelek a befektetőknek is hamar a kedvét szegték. Az árfolyamokban bekövetkező elmozdulások ugyanakkor a nap közepéig nem voltak jelentősek.

A japán deviza 132,52 jenre erősödött az euróval szemben a megelőző 132,71-os szintről, de dollárból is már csak 1,1025-et kellett adni az európai deviza egységéért. A pénteki záróár 1,1040 dollár volt.

Az elemzők továbbra sem jutnak konszenzusra a két vezető fizetőeszköz jövőjét illetően. A tegnapi folyamatok hatására ismét azok véleménye került előtérbe, akik szerint az euró a jövőben nem tudja tartani eddigi növekedési pályáját. Ennek ellenére sok múlik az amerikai gazdaságon is, ha ugyanis a tengerentúlon nem halad jól a szekér, a befektetők az elmúlt hetek tapasztalatai alapján szívesebben fektetnek a még kevésbé jól teljesítő európai országok eszközeibe. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.