BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagy bevételkiesés a bankoknál

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Éves szinten mintegy másfél milliárd forintos bevételkiesést okozhat a bankoknak a lakáshitelezés-támogatás rendszerének változása és a jegybanki kamatemelés. Ezzel összefüggésben több pénzintézet is rákényszerül arra, hogy az ügyfeleknek változatlan kamatokkal ajánlott, de a jegybanki kamatemelések előttinél jóval drágább forrásokból finanszírozott lakáshiteltermékeit áttekintse, és a veszteségessé válókat felfüggessze.

A lakáshitelezésben vége az aranykornak, a támogatási rendszer változtatása után a korábbi marzs a felére, 60 százalékára esett vissza - mondta lapunknak Gyuris Dániel, az FHB Földhitel- és Jelzálogbank vezérigazgatója. A pénzintézet az első fél évben jelentősen túlteljesítette tervét, a várható módosulás miatt előre hozott kereslet okán. A lakáshitelezési rendszer új feltételei és a jegybanki kamatemelés miatt megnövekedett forrásköltségek azonban az év hátralévő részében erősen rontják a bank jövedelmezőségét. Ennek mértéke éves szinten 20 százalék lehet - közölte a vezérigazgató, hozzátéve: az év végi eredményt a tervekben szereplő szint körül várják.

Hasonlóképpen nem változott a legnagyobb lakossági bank, az OTP Rt. eredményprognózisa. Mint Lantos Csaba vezérigazgató-helyettes elmondta, az elmúlt időszak változásai több milliárd forintos bevételkiesést okoznak a pénzintézetnek, az évi nyereségprognózisukat azonban változatlanul fenntartják.

A HVB vezérigazgató-helyettese, Rácz Tibor is hasonlóan látja az üzletág helyzetét. Számításai szerint a kamatemelés miatt a finanszírozás többletköltsége havonta 180-250 millió forint lehet, amely egy év alatt potenciálisan 1,5 milliárdos bevételkiesést okozhat a bankrendszernek.

A pénzintézetek már a támogatási rendszer változásával párhuzamosan vizsgálat alá vették az üzletág termékeit. A bankszakemberek által becsült adatok alapján pedig egyáltalán nem meglepő, hogy termékek értékesítésének felfüggesztésére is sor került.

Az MKB dupla kamattámogatású - a forrás oldali és az állami kamattámogatás igénybevételét is lehetővé tevő - lakáshitel-konstrukciójának felfüggesztése mellett döntött. A lakásvásárlónak a hitelhez túl sok feltételnek kell megfelelnie. Ez az adminisztrá-ciós többlet csak úgy fizetődik ki az ügyfélnek, ha a bank ezért az 5 százalékos lakáshitelkamatoknál 1-1,5 százalékkal olcsóbban nyújtja a kölcsönt. A szűkülő banki kamatmarzs miatt az MKB és a refinanszírozó FHB ezt jelenleg nem tudja vállalni, de nem kizárt, hogy a pénzpiaci mozgások újra életet lehelnek ebbe a kedvezményes hitelkonstrukcióba. A Raiffeisen Banknál szintén elmondták lapunknak, hogy - elsősorban a kormányrendelet miatt - veszteségessé váltak dupla kamattámogatású lakáshitel-konstrukciói. A többi hitelintézethez hasonlóan a Raiffeisennél is abban bíznak, hogy a finanszírozási források kamatainak jelenlegi emelkedése csak átmeneti jelenség.

A HVB-nek egyelőre csak a kormány lakáshitel-támogatásának szigorítására volt ideje reagálni, a kétszeri jegybanki alapkamat-emelés következményei feldolgozás alatt állnak - mondta lapunknak Vericzky Zsuzsa, a HVB Bank termékfejlesztője. Jelenleg veszteséget termel az a konstrukció, amelyet az új lakások építéséhez, az épület készültségi fokának megfelelően, több részletben folyósít a bank. Ha a hitel felvevője nem jogosult a kiegészítő kamattámogatásra, a hitel refinanszírozásáig, ami 1-1,5 év is lehet, a bank a felszámított előfinanszírozási díj ellenére is körülbelül 1 százalékot veszít. Ha a kamat hosszú távon ilyen magas szinten marad, a HVB megfontolja ennek a hitelkonstrukciónak az átalakítását. A lakásbővítésre és -korszerűsítésre részletekben folyósított hitel az előfinanszírozási díj ellenére szintén épphogy nem veszteséges. A bevételkiesést egyelőre a használt lakások finanszírozására nyújtott hitelek - egyre csökkenő - nyeresége ellensúlyozza.

Termék megszüntetésére, felfüggesztésére az OTP Bank esetében nem került sor. Az ügyfeleknek azonban csak azon módozatokat ajánlják, amelyek a megváltozott feltételek között is kedvezőek számukra. A kiegészítő kamattámogatású hitel például a gyermekek után járó lakásépítési támogatás igénybevétele nélkül nem tartozik az ilyen termékek közé, így ennek értékesítése nagy valószínűséggel a jövőben visszaszorul majd.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.