BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A svájci gyógyszeróriás Európa torkán nyomja le a vámpirulát

Kulcsfontosságú gyógyszereit ezután Amerikában is gyártja a Novartis, hogy mentesüljön Donald Trump vámjai alól. A svájci társaság a 23 milliárd dolláros beruházási keretét korábban Európára szabta, de az amerikai elnök átírta a terveit. A Novartis pörgős pénzügyi negyedévet zárt, de jövőképén akadnak sötét foltok.

A svájci Novartis erős negyedévet zárt június végén, 10 milliárd dolláros részvény-visszavásárlási programot is indított, mégsem elégedettek vele maradéktalanul a befektetők. A 234 milliárd dolláros piaci kapitalizációjával helyi versenytársa, a Roche mögé szoruló Novartis hiába emelte az idei üzleti év üzemieredmény-várakozását a 10–20 százalékos sávból közel a duplájára, nem tudta ellensúlyozni azt a veszteséget, amit legendás pénzügyi vezetője, Harry Kirsch most bejelentett, jövő márciusi nyugdíjba vonulásával okozott. 

Novartis Harry Kirsch
Harry Kirsch, a Novartis pénzügyekért felelős vezetője márciusban búcsút int / Fotó: AFP

Persze az európai gyógyszergyártók körében a legjobb menedzserként tisztelt Kirsch távozása mellett más tényezők is közrejátszanak a részvényárfolyam közel 3 százalékos csökkenésében, amivel egyébként 5 százalékosra mérséklődött a Novartis idei tőzsdei erősödése.

Generikus riválisok ácsingóznak a Novartis piacára 

A gyorsjelentés publikálását követő reggeli esést hamar megemésztette a piac, miután kiderült, hogy Kirscht a cégnél két évtizede pénzügyi területeken dolgozó, tapasztalt Mukul Mehta váltja a poszton, az egyes sztárgyógyszerek forgalmi adatai azonban továbbra is aggodalomra adnak okot.

Ezek között első helyen említi a Bloomberg a pikkelysömör kezelésére szolgáló Cosentyxet, amely csalódást keltő, 1,63 milliárd dolláros bevételt hozott a negyedévben, szemben az elemzők által becsült 1,75 milliárd dollárral. A szerény, 7 százalékos bevételnövekedésért részint a kínai piac zsugorodását kárhoztatták. 

A Novartis legfőbb bevételi forrását adó Entresto szívgyógyszert is hamarosan megszorongathatják a generikus gyógyszergyártók, mivel szabadalmi védettsége a gyermekgyógyászati alkalmazásban épp most hétfőn lejárt az Egyesült Államokban, egy másik pedig jövő novemberben fut ki. 

A Novartisnak a Massachusetts állambeli Cambridge-ben kutatóközpontja is van / Fotó: AFP

A tapasztalatok szerint a generikus gyártók helyettesítő termékeikkel piacot rabolhatnak a Novartistól. Nem kis tételről van szó, hiszen 

az Entresto a második negyedévben 2,357 milliárd dollár bevétel hozott, 24 százalékkal többet az egy évvel korábbinál.

A többi vezető gyógyszer közül a Kisqali bevétele 64 százalékkal, 1,177 milliárd dollárra emelkedett, miután a szabályozó hatóságok jóváhagyták a készítmény alkalmazását néhány korai stádiumú emlőrákos beteg számára, kiszélesítve a potenciális betegpopulációt. 

A prosztatadaganat kezelésére használt Pluvicto szintén felülmúlta a becsléseket (454 millió dollár, plusz 32 százalék), bár szerényebb mértékben, miután a páciensek nagyobb körének tették elérhetővé terápiás alkalmazását. A cégnek 

húsz olyan gyógyszere van, amelyek negyedéves bevétele egyenként meghaladja a százmillió dollárt, 

s két másik vezető készítménye, amelyek szabadalmi védettségétől hamarosan el kell búcsúzniuk. 

Kiderül, bejött-e a Novartis stratégiaváltása

A Novartisnál ez az időszak a Vas Narasimhan vezérigazgató által felvázolt és menedzselt stratégiaváltás helyességéről is képet ad. Mint ismert, a cég az innovatív gyógyszerekre való összpontosítás jegyében megvált a biztos bevételt hozó szemápolási (Alcon), valamint a generikus (Sandoz) üzletágától. Ami a második negyedév főbb pénzügyi mutatóját illeti, a Novartis

  • bevétele 14,05 milliárd dollár (plusz 12 százalék),
  • üzemi eredménye 4,86 milliárd dollár (plusz 21 százalék),
  • adózott nyeresége 4,02 milliárd dollár (plusz 24 százalék),
  • részvényarányos profitja (EPS) 2,42 dollár (plusz 23 százalék),
  • szabad készpénzállománya 6,33 milliárd dollár (plusz 37 százalék) volt.

Donald Trump ígérete szerint a vámcunami legközelebb a külföldi gyógyszergyártókat fogja elsodorni, azokat, amelyek az egészségkárosult amerikaiakból gazdagodnak meg. A vámfenyegetéssel a Novartisnál is behatóan foglalkoztak, Vas Narasimhan elmondása szerint kezelni tudják a kockázatokat (és a mellékhatásokat). 

 

Hosszabb távon a Novartis újraszervezi amerikai gyártóbázisait, például kulcsgyógyszereinek gyártását is részben oda telepíti, így a vámok nem fogják érinteni. Ennek a vesztese Európa lesz, ahol az Amerikába szánt beruházásokat eredetileg megvalósították volna. A cég Trump számára kedves döntést hozott áprilisban, 23 milliárd dollárt átcsatornázva az amerikai fejlesztéseire.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.