Zk: nyereséges negyedév
A Zalakerámia múlt pénteki rendkívüli közgyűlése mindöszsze egyetlen pontban tért el a március-áprilisitól: az igazgatóságba nem jutott be Medget Rahimkulov, az Általános Értékforgalmi Bank (ÁÉB) Rt. elnök-vezérigazgatója és Petre Gábor, az IGPI vezérigazgatója. Az előbbi személy esetében azonban mondhatni "családban" maradt az igazgatósági tagság, hiszen a testületbe a fia, Timur Rahimkulov került. Petre helyett Bogár Józsefet, a nagykanizsai DKG-East igazgatóját választották az öttagú ig-be, aki egyúttal a grémium elnöke is lett. A Zalakerámiának tehát ismét van legitim igazgatósága, emellett a részvényesek egyöntetűen jóváhagyták a 2001., 2002. évi beszámolót, módosították az alapszabályt, s megválasztották a háromtagú felügyelőbizottságot.
A pénteki közgyűlés összehívására a Zala Megyei Bíróság mint cégbíróság döntése nyomán került sor, miután a Zalakerámia márciusi és áprilisi közgyűléseinek határozatát formai okokra hivatkozva megsemmisítette.
A történtek vajmi kevéssé befolyásolták a társaság gazdálkodását, az első negyedévi veszteséget követően április-júniusban üzemi szinten 100 millió forintos nyereséggel számolnak - mutat rá a társaság közleménye. A tulajdonosváltás óta eltelt időszakban újjászervezték a Zalakerámia kereskedelmi apparátusát, új üzleti tervet készítettek, és jóváhagyták a 2007-ig szóló stratégiát. Jó ütemben teljesül az éves szinten egymillió négyzetméternyi burkolólapexport, s megkezdődtek a 20-25 millió euró értékű kapacitásbővítő beruházások előkészítő tárgyalásai - szól a közlemény. A cég vezetése szerint a csoport vállalatainak költségmegtakarítása az év végéig meghaladja az 500 millió forintot, közel a felére csökkent a társaság hitelállománya, június végével pedig visszafizette a konzorciális hitelt. (FB)


