BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Zwack: javuló adatok

Némiképp javultak a Zwack Unikum Rt. gazdálkodási adatai a második negyedévben. A 803 millió forintos adó előtti eredmény ugyan 22,1 százalékkal elmarad a tavalyi első hat hónap adatától és 6,8 százalékkal a tervektől, az első negyedév adataihoz képest azonban, amikor is a bázishoz képest majd feleződő adatról szólt a jelentés, mindenképpen kedvező elmozdulást jelentenek.

A Zwack Unikum Rt. nettó árbevétele nagyjából megegyezik a tavalyi első félévi értékkel - derül ki a társaság pénteken közzétett gyorsjelentéséből. Az exportbevétel 368 millió forint volt, amely 11,6 százalékkal alacsonyabb a tavalyi első hat hónap adatainál, amely a negyedéves beszámolóban már jelzett olasz piacokon tapasztalt nehézségek miatti visszaesésből ered. Egyéb területeken összességében több mint 13 százalékos forgalombővülés volt megfigyelhető; amin belül szembeötlő a német piac 50 százalékos növekedése. Belföldön a forgalmazott termékek árbevétele 6,6 százalékkal esett vissza, amin belül az égetett szeszes italok kereslete jelentősen csökkent, míg a borértékesítés 50 százalékkal emelkedett, s kismértékben növekedett a saját termékek eladása is.

A félévi gazdálkodás költségeit tekintve, a személyi jellegű kiadások 3,27, az amortizáció 18,01, az egyéb működési költségek 10,52 százalékkal bővültek. A készletek és csomagolóanyagok átlagosan 9 százalékos növekedése mögött a jelentés szerint a tervezettnél kisebb értékesítés és a nyári gyári leállásokra történő felkészülés áll.

A nemzetközi számviteli szabályok szerinti (IFRS) nem auditált adózott eredmény 803 millió forint, amely 22,1 százalékkal alacsonyabb a bázisadatnál, és 6,77 százalékkal marad el a tervezett időarányos profittól.

A társaság az év eddig eltelt részében 197 millió forintot költött beruházásra, elsősorban pótló jellegű invesztíciók révén.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.