A Generalié a gyermekbiztosítás
A Generali-Providencia által vezetett együttbiztosítási csoport nyerte az ifjúsági baleset-biztosításra másodjára kiírt pályázatot - jelentették be pénteken. A konzorcium további tagjai az Allianz Hungária, az OTP-Garancia, az ÁB-Aegon és az Axa Biztosító Rt. A másik ajánlat a Magyar Posta Biztosító, a Signal Biztosító és az Európa Biztosító alkotta együttbiztosítási csoporttól érkezett. A végső elbírálásban a Pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint az árajánlat döntött.
A 3-18 éves korosztályt éves szinten egyénenként 220 forintért biztosítják. Ez az ár a győztes konzorcium által a döntést követően kiadott közlemény szerint az eredeti terveknél jóval alacsonyabb. Így az ilyen soha nem tapasztalt, állam által finanszírozott tömeges biztosítás kockázatfelmérésénél és ennek árkalkulációjánál a szokásosnál is nagyobb kockázatot vállalt az együttbiztosítási csoport. A kárrendezéssel kapcsolatosan tájékoztatót állítanak majd össze, amelyet minden érintett számára elérhetővé tesznek.
A biztosítás az eredeti terveknek megfelelően a szeptember 1. óta bekövetkezett károkat is magában foglalja. Ám - az ügyek felhalmozódása miatt - a biztosítók felhívják a figyelmet arra, hogy esetlegesen hosszabb ügyintézéssel lehet számolni.
A kárigényeket bármely a csoporthoz tartozó biztosítónál be lehet jelenteni. A további adminisztráció és a károk kifizetése azonban egységesen a Generali-Providenciánál történik majd. (VG)


