BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Értéktőzsdék

Elterelte az amerikai kereskedők figyelmét a New York-i tőzsde elnökének lemondása és a keleti parton tomboló Isabel hurrikán, a nyilvánosságra került munkaerő-piaci adatok pedig nem kápráztatták el őket. A kivárásra berendezkedő piacon a Dow Jones ipari index 0,77, a Standard & Poor's 500 0,89 százalékkal emelkedett. A Nasdaq 0,61 százalékkal erősödött, annak ellenére, hogy a Goldman Sachs elemzői szerint a félvezetőipar cégei 15 százalékot is gyengülhetnek.

Az európai börzék óvatosan emelkedtek a nap elején, később azonban belelendültek. A DAX 1,72, a CAC 40 0,62 százalékkal feljebb zárt a tegnapinál. A Bayer 5,7 százalékot erősödött, miután egy amerikai bíróság elutasított egy keresetet a német gyógyszergyár ellen.

A KLM és az Air France részvényei szintén drágultak 3,5, illetve 1,5 százalékkal, azután, hogy a franciák bejelenttették, elakadtak a két társaság közötti együttműködést célzó tárgyalások. A Telecom Italiát az erősítette 3 százalékkal, hogy egy EU-döntés szerint az olasz állam túl magas díjakat fizettetett a telekomcégekkel. Az Axa francia biztosítótársaság 3,3 százalékot erősödött, a befektetők ugyanis jól fogadták a bejelentést, hogy fel akarja vásárolni az amerikai Mony életbiztosítót. A FTSE-t a kitűnő brit kiskereskedelmi adatok segítették.

Kisebb korrekció után a Budapesti Értéktőzsde indexe a szerdainál 0,7 százalékkal lejjebb, 9246,72 ponton zárt. A kereskedés volumene ennél jóval erősebben csökkent, a szerdai 9,88 milliárd forint után tegnap már csupán 4,7 milliárd volt. A blue chipek közül egyedül a Richter tudott erősödni, 0,7 százalékkal, a Mol viszont 0,8-et esett. Az OTP és a Matáv még ennél is nagyobb gyengüléssel, 1,5, illetve 1,7 százalékkal zárta lejjebb a napot. Az Egis 200 milliós forgalom mellett 1,7 százalékot veszített értékéből. Egyedül a Graphisoft tudott figyelemre méltót produkálni, 135 millió forintos forgalom mellett erős vételi nyomás hatására, 7 százalékkal drágult. A határidős BUX 0,32 százalékkal gyengébben, 9341 forinton zárt tegnap.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.