Ismét 255 forint fölött az euró
Hullámzó pályát járt be a forint a hét során, az euró árfolyama tartósan 255 forint alatt, de 256 felett is állt a kereskedési napok végén. A megelőző hét péntekén esett az európai közös fizetőeszköz először a 255 forintos lélektani határ alá, akkor azonban a hazai deviza még nem tudta stabilizálni ezt a pozícióját. Hétfőn viszont kitartott a lendület, és az euró a 254 forinttal kezdődő árfolyamtartományba szorult. A vártnál lényegesen kedvezőbb inflációs statisztikán felbuzdult befektetők stabil vevővé váltak a forintpiacon, elemzők szerint optimizmusuk minden valószínűség szerint nem bizonyul átmenetinek. Kedd délelőtt az erősödés folytatódott ugyan, délutánra azonban megfordult az árfolyamtrend, és a hazai deviza visszaaraszolt a 255 forintos határ közelébe. Az aznapi diszkontkincstárjegy-aukció pesszimizmusra okot mindenesetre nem szolgáltatott, a befektetők jelentősen túljegyezték a meghirdetett 30 milliárd forintos mennyiséget.
Szerdán már a másnapi kötvényaukcióra tartalékolt a piac, a délelőtti bevásárlást kivárás követte, ennek következtében az euró zárójegyzése is 255 forint fölé szökött. Csütörtökön a kurzus már 257 felett is járt, a gyengülés azonban átmenetinek bizonyult. Pénteken ismét fordult a trend, és az euró visszagyengült a 255 forintos szint közelébe.
A dollárral szemben a hazai fizetőeszköz visszafogottan mozgott a hét folyamán, a pénteki 226 forint közelébe érő árfolyam közel állt a zöldhasú hét eleji szintjéhez.
A hét egyik nemzetközi devizapiaci kuriózumának a jen erősödése számított. Jóllehet az első napokban a befektetők még igen óvatosan bántak az ázsiai devizával, csütörtökön napközben a jen már kétéves csúcsot döntött a dollárral szemben.
Az euró, bár voltak gyenge napjai a héten, összességében erősödő pályán maradt a tengerentúli devizával szemben. Ezzel ellentetes elmozdulást a svéd eurószavazás kudarca, valamint néhány újabb kedvező amerikai makrostatisztika hozott csak. Az amerikai folyó fizetési mérleg hiánya továbbra is jelentős teherként nehezedik a dollárra. A hét végén az euró 1,134 dollárt ért.


