BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röviden

Túljegyezték a Diákhitel Központ kötvényeit

A felkínált 10 milliárd forint össznévértéket közel négyszeresen túljegyezték a Diákhitel Központ Rt. (DK) tegnapi kötvényaukcióján. Ennek köszönhetően a kialakult átlagos éves hozam 8,52 százalék lett, amely mindössze 20 bázisponttal haladta meg a hasonló futamidejű államkötvények hozamát - áll a DK tegnapi közleményében. A tegnapi aukcióra a szeptember 16-án meghirdetett, 69,5 milliárd forint össznévértékű porgram keretében került sor. (VG)



Az IEB 9,25 százalékra kínál kamatot

Az Inter-Európa Bank (IEB) a héten elindított lakossági betétakciója keretében 9,25 százalékos kamatot kínál az ügyfeleknek. Igaz, ez csupán a két hónapos lekötésekre vonatkozik, ám ehhez elegendő 500 ezer forint megléte. A lépést a piaci változásokkal és igényekkel indokolta a pénzintézet. (VG)



Európai bankfúziókat jósolnak

A McKinsey tanácsadó cég igazgatója, Clara Streit tegnap úgy nyilatkozott, cégük a következő két-három esztendőben több nagy banki fúzióra is számít Európában. A Reuters információi szerint két-három tranzakcióról lehet szó, amely főként a gyengélkedő nagy német hitelintézeteket érintheti. A Deutsche Bank , a HVB csoport, a Commerzbank vagy a Dresdner Bank ugyanis alaposan elmarad a BNP Paribas vagy a Lloyds TSB nyereségtermelő képességétől. (VG)



Sínen az olasz áramtőzsde

Úgy tűnik, jövő januárban végre tényleg megindulhat a kereskedés az olasz áramtőzsdén. Az eredetileg 2001-re tervezett, de a szabályozás késlekedése miatt többször elhalasztott start útjába a börzét működtető cég vezérigazgatója szerint kevés állhat, hiszen augusztus eleje óta már a kereskedési rendszert tesztelik. A Reuters úgy tudja, hogy a tőzsde reményei szerint az évi 300 terawattnyi olasz áramfogyasztás egyharmada az ő "parkettjükön" cserél majd gazdát. A tőzsdén, amelyet az olasz állam tulajdonában lévő GRTN közüzemi társaság birtokol, másnap leszállítandó árammal kereskednek majd. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.