A forgalom továbbra is biztató
Az összesített forgalmi adatok alapján a hazai részvénypiac változatlanul derűs képet mutat. A szeptemberi duplikált volumen utoljára 2000-ben haladta meg a mostani értéket, igaz, akkor túllépte az 500 milliárd forintot is.
A 356,6 milliárd forintos forgalom változatlanul a piacvezetők kezében összpontosul. A toplista első három helyezettje bonyolította összegében az üzletek több mint felét, s az első 10 adta annak több mint 90 százalékát. Az élmezőnyben némi átrendeződés volt az előző hónaphoz képest: az ING a hatodikról a második helyre jött fel. Ez egyetlen, a 25,5 milliárdos Mol-kötésnek volt köszönhető, amelyre a hónap során technikai okokból került sor. (A jogszabályok értelmében egy társaság saját részvényt az idén még egy évnél tovább nem tarthatott meg, ezért a Mol teljes ilyen állománya megfordult a piacon az ING közvetítésével, de az eladó és a vevő egyaránt az olajipari társaság volt.)
Bővülés volt az állampapírpiacon is, ahol az augusztusi 4,4 milliárddal szemben 9,7 milliárd volt a szeptemberi duplikált volumen. A piacvezető e szegmensben változatlanul a K&H Bank, megelőzve az OTP Bankot és az CA IB-et. Növekedett az egyéb hitelpapírok piaca is, amely 16,5 milliárd forintot tett ki az augusztusi 11,5-del szemben. A parkett legnagyobb szereplőjének e területen az Aegon bizonyult, megelőzve a CA IB-et és az MKB-t. A kárpótlási jegyet és befektetési jegyeket tartalmazó egyéb részvények kategóriája minimálisan 235 millió forinttal járult hozzá a havi 383 milliárdos azonnali piaci összesített adathoz.


