BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Aggódnak a hazai dohánytermesztők

Levélben fordultak a miniszterelnökhöz a dohánytermékek adóemelésétől várható feszültségek miatt a magyarországi dohánytermelők. Pap Ferenc, a Dohány Terméktanács elnöke lapunknak elmondta, hogy a dohányfeldolgozóknál jelenleg is raktáron van 1500 tonnányi alapanyag, a 2004. január 1-jétől tervezett 35 százalékos adóemelés következtében ez becslésük szerint megduplázódhat. Hozzátette, Brüsszel évi 12 355 tonnás termelési kvótát hagyott jóvá Magyarország számára az uniós csatlakozási tárgyalások során, ezt a mennyiséget azonban az elmúlt években nem sikerült kitölteni, legfeljebb 10 ezer tonnányi dohányt termesztettek a magyar gazdák, illetve vállalkozások. Ezt a terméktanács elnöke azért tartja aggasztónak, mert ha három évig nem használjuk ki a termelési keretet, akkor azt lecsökkentik a tényleges termelési menynyiségre, ebben az esetben viszont 4,5 milliárd forintnyi uniós támogatástól esik el az ágazat.

Az elmúlt tíz évben részben a dohánygyárak hozzájárulásával 5 milliárd forintot fordítottak a dohánytermesztés modernizálására, az adóemelés révén ez a ráfordítás is feleslegessé válhat. Az érintett területeken nincs alternatív kultúrája a dohánynak, alacsony tápértékű mezőgazdasági területekről van szó, amelyeket a dohány helyett legfeljebb be lehet erdősíteni.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.