Kockázatkerülő befektetők
A Budapesti Értéktőzsde indexe meglódult az elmúlt hetekben, ami a részvényalapok teljesítményében is tetten érhető, ám úgy tűnik, mindez továbbra sem elég ahhoz, hogy a befektetőket viszszacsábítsa a részvénypiacra. A kötvény- és pénzpiaci alapoktól elpártoló befektetők számára az "alternatív" konstrukciót változatlanul az ingatlanalapok jelentik, a részvényalapokba - legyen szó hazairól avagy külföldiről - egyelőre nem áramlanak a megtakarítások, sőt, szeptemberben 3 százalékkal mérséklődött a vagyonuk.
A megoldást a garantált hozamot kínáló konstrukciók jelenthetik - vélik egyes piaci szereplők, s híreink szerint több alapkezelő is ilyen jellegű alapban gondolkozik. A befektetők pszichésen nehezen mozdulnak rá a részvényekre, ám a kötvényalapok a jövőben egyre kevésbé lesznek attraktívak - magyarázta Holtzer Péter, az OTP Alapkezelő vezérigazgatója. Hozzátette: Nyugat-Európában pont ezért találták ki a garantált hozamot kínáló alapokat, amelyek beváltak. Nagy kockázatot nem futnak ugyanis a befektetők, s egy rali esetén az emelkedő részvényárfolyamokból is kiveszik részüket. Az OTP Alapkezelő is garantált hozamot kínáló konstrukción dolgozik, s mint Holtzer Péter rámutatott: az alap egy-két újszerű elemmel is szolgál majd.
A CA Alapkezelő garantált alapjának most folyik a felügyeleti engedélyeztetési folyamata, s várhatóan október végén indulhat a jegyzés - mondták érdeklődésünkre az alapkezelőnél. Az alap is a külföldi részvényeket célozza meg, opciós konstrukcióval. A CIB Alapkezelőnél a tervezés fázisában van a garantált alap, s a jövő év első felében je-lenne meg a hazai palettán.
A K&H Alapkezelő - amely tavaly indította el Fix Plusz alapsorozatát - legközelebb jövő év elején lép színre garantált konstrukciójával. A K&H Fix Alapok első három sorozatából közel 10 milliárdot adtak el. A bankcsoport novemberben K&H Maximum Plusz 2. néven megtakarítási életbiztosítási konstrukcióját kínálja majd. A bank szakemberei bíznak abban, hogy a jelenlegi magas, pár hónapos lekötésre szóló betéti kamatok mellett a biztosításhoz kapcsolható adókedvezmény vonzóvá teszi a hosszú távú megtakarítási formát.
Az időzítés nagyon fontos - mutatnak rá a szakértők -, hiszen a konstrukció kialakítása nem egyik pillanatról a másikra történik. Ezért nehéz belőni azokat a paramétereket, amelyek a kibocsátás pillanatában még vonzóak lehetnek.


