Lezárult a DSK bank megvásárlása
A DSK bank megvételének folyamata október 1-jével lezárult - jelentette be az OTP Bank tegnap közleményben. A 311,1 millió eurós vételár tizede a májusi szerződéskötést követően, a fennmaradó részt a zárás napjával utalta át a magyar pénzintézet, amellyel együtt a részvénytranszfer is megtörtént.
A bolgár lakossági bank az ügylet zárása időpontjában, október 1-jén érvényes euróárfolyam alapján kerül be a pénzintézet könyveibe. (Ez az MNB középárfolyam szerdai 253,96 forintos értékét figyelembe véve mintegy 79,9 milliárd forint körüli összeg lehet.) Ám mint az a korábbi nyilatkozatokból ismert, a pénzintézetnek a vételár kiegyenlítéséhez szükséges euróforrást már korábban, a jelenleginél kedvezőbb kondíciók mellett sikerült biztosítani. A DSK saját tőkén felüli vételárrészét öt év alatt írják majd le, a goodwillamortizáció éves szinten 8 milliárd forint körül alakul majd.
A tulajdonosváltozáshoz kapcsolódó részvényesi ülést legkésőbb október végéig megtartják - nyilatkozta Wolf László, az OTP vezérigazgató-helyettese tegnap az MTI-nek. A bolgár pénzintézetet az OTP először 2003. december 31-i adataiban konszolidálja. Az elkövetkező öt évben mintegy 600 millió leva összegű fejlesztést hajtanak végre. Ennek során Wolf tegnap az átfogó modernizációt, a termékstruktúra korszerűsítését és bővítését, az információtechnológiai rendszer fejlesztését, valamint a meghatározó piaci szerep erősítését emelte ki. A folyamat már megkezdődott, 12 munkacsoportban dolgoznak együtt az OTP és a DSK szakemberei.
A bolgár szerzemény integrációjának megkezdődésével újra egyre többet hallani az egyéb akvizíciós elképzelésekről. Az OTP vezetése korábbi nyilatkozataiban Albániát, Horvátországot, Szerbia-Montenegrót, Romániát tekinti elsődleges célországoknak. Ezek közül talán a legkorábban Albánia kínálhat érdekes portékát, ahol az albán takarékpénztár (Savings Bank of Albania) privatizációja kezdődik. A pénzintézetnek a The Bankers nemzetközi magazin az év bankja 2003 Albániában címet adta a Reuters tegnapi híre szerint.


