Mol: a piaci érték megduplázása a cél
A Mol célkitűzése, hogy világviszonylatban közepes méretű olajvállalattá váljon. Ehhez a jelenlegi 2,3-2,5 milliárd dolláros tőkepiaci értékét minimum meg kell dupláznia - jelentette ki Mosonyi György vezérigazgató csütörtökön. Világviszonylatban 5 milliárd dollárost meghaladó tőkeértéktől kezdődően, s igazából 10 milliárd után sorolják e méretkategóriába az olajipari cégeket - tudósította a vezérigazgató által a Figyelő Stratégia 2003 konferencián elmondottakat az Econews.
A cél elérése egyrészt a hatékonyság javításával, az organikus növekedéssel történhet. Ez a lassú folyamat azonban önmagában kevés a sikerhez. Ezért jó akvizíciókkal és gyors szinergiahatások elérésével kell azt kiegészíteni.
Sikerrel szerepelni Mosonyi szerint azok az olajvállalatok tudtak, amelyek lekötött tőkéjükre vetítve 15 százalékkal tudtak bővülni, s árbevételük, eredményük alakulása is 10 százalék feletti növekedést mutatott. A Mol az olajtársaságok között a mutatók tekintetében az első 25 százalékba kíván kerülni. (VG)


