BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mol: decemberben eladás

A Mol állami csomagjának értékesítése decemberben történhet meg. A lehetséges mennyiségre vonatkozóan a pénzügyminiszter a tervezettként megemlített 10-15 százalékos sáv közepét jelölte meg. A Petrom pénteken publikált "rövidített listájában" a Mol is szerepel. Mindeközben lengyel elképzelések körvonalazódnak egy közép-európai olajkonszernről.



Az elmúlt hét megmutatta, milyen óriási növekedési potenciál van a Mol árfolyamában. Az első olyan hírre beindult az olajpapír piaca, amely alapján kalkulálni lehetett a társaság gázüzletágának eredményességi paramétereit: a Mol árfolyama közel 4 százalékkal, 6420 forintra drágult.

A folyamatot a nem lakossági fogyasztókat érintő 16,4 százalékos gázáremelés hétfői bejelentése indította el. Mosonyi György vezérigazgató úgy nyilatkozott: az idei veszteség 15 milliárddal kevesebb lesz a vártnál (még így is 20 milliárd forint körüli mínuszra számítanak), a jövő évtől pedig ez a szegmens is nyereséget hoz majd a cégnek. A hét során a vezérigazgató különböző rendezvényeken egy közép-európai léptékkel mérve közepes méretű vállalat már nagyrészt ismert terveiről szólt. Ennek keretében a ma 2,3-2,5 milliárd dolláros tőkeértékű cég előtt 5 milliárdos nagyság elérésének útja rajzolódott fel. Ezt követte pénteken László Csaba pénzügyminiszter nyilatkozata az állami pakett értékesítéséről.

A pénzügyminiszter elmondása szerint az olajtársaság állami csomagjának részleges értékesítése decemberben történhet meg. A tervezett 10-15 százalékos pakettből a tényleges eladás a sáv közepén lehet. A 12,5 százalékos részvénytömeg a jelenlegi 6400 forintos árfolyamon 87 milliárd forint bevételt jelenthet az állam számára.

A hét utolsó napja egyéb információkkal is szolgált. Nyilvánosságra került a román olajóriás, a Petrom privatizációjának rövidített listája. A Mol bekerült abba a tizenegy tagú csapatba, amely november 10-ig előzetes, jövő év január 31-ig végleges ajánlatot tehet a román társaság papírjaira. A várakozások szerint a márciusban záruló ügylet győztesének lehetősége lesz arra is, hogy tőkeemelés keretében többségi részesedést szerezzen a Petromban.

Románia mellett pénteken Lengyelországból is érkeztek érdekes hírek a hét utolsó napján. Piotr Czyzewski, a lengyel kincstárügyi minisztérium vezetője pénteki sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott: a tervezett közép-európai olajkonszern létrehozása keretében értékesítenék a PKN Orlen lengyel olajvállalat állami tulajdonban lévő részvényeit. A miniszter a hírügynökségek szerint elmondta, hogy nem részvénycserében, hanem a papírok eladásában gondolkodnak. Nem pontosította azonban, hogy a minisztérium csak azt a 10 százalékos részvénycsomagot értékesítené, amely közvetlenül a birtokában van, vagy a Nafta Polska állami vállalatnál lévő 17,58 százalékos pakettet is. Czyzewski arra is kitért, hogy mind a PKN, mind a Mol elküldte a lengyel minisztériumnak a konszernnel kapcsolatos előzetes elképzeléseit, melyek a két cég összekapcsolásával számolnak. Az OMV-vel a pénteki tájékoztatás szerint jelenleg nem folynak tárgyalások.

A PKN Orlen felügyelőbizottsága szeptember végén jóváhagyta a regionális konszern tervét, a minisztérium várhatóan októberben foglal hivatalosan állást az ügyben. A Mol egyelőre hivatalos tájékoztatást a témakörben nem jelentetett meg.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.