Mulasztó bankalkalmazottak
A pénzmosásgyanús tranzakciókkal összefüggő bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt gyanúsítottként hallgatott ki kedden a rendőrség három banki alkalmazottat a brókerbotránnyal összefüggésben. Mint Molnár Csaba, az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Osztályának (SZBEI) osztályvezetője egy tegnapi sajtótájékoztatón elmondta: az eddigi adatok szerint az Inter-Európa Bank két, illetve az OTP Bank Rt. egy érintett alkalmazottja egyetlen alkalommal sem tett bejelentést a rendőrségnek, pedig a pénzmosással gyanúsított két szír állampolgár számlájáról éveken keresztül sorozatosan készpénzt vett fel bankjuknál. Ez az összességében 6 milliárd forint a K&H Equitiesnél elkövetett viszszaélésekből származott. Ebből az Inter-Európa Banknál 5, míg az OTP Banknál mintegy egymilliárd forintot kaptak meg.
Az ORFK SZBEI osztályvezetője hangsúlyozta: nem a hitelintézetekkel, hanem azok egyes alkalmazottaival szemben folytatnak eljárást, s vélhetőleg az ő esetükben sem szándékosságról, hanem inkább gondatlanságról van szó. A gyors tisztázás érdekében a rendőrség a bejelentési kötelezettség ügyét elkülönítve kezeli a brókerbotrány többi szálától.
A Kulcsár Attila nevével fémjelzett ügy kapcsán a rendőrség az elmúlt két hétben további 35 személyt hallgatott ki tanúként, többségében a bróker volt ügyfelei közül. Ezzel párhuzamosan a nyomozó hatóság jövő hétre várhatóan a K&H Equitieshez tartozó ügyféldossziék átvizsgálását is befejezi, amelyeket aztán tőkepiaci szakértőknek adnak át további értékelésre. A rendőrség, a banki alkalmazottakat nem számolva, az ügyben továbbra is 11 főt gyanúsít sikkasztással, magánokirat-hamisítással vagy pénzmosással. A nyomozó hatóság, a négy előzetes letartóztatásban lévő személy mellett, további három személy útlevelének bevonását kezdeményezte, illetve rendelt el biztosítási intézkedéseket az érintettek vagyonának zár alá helyezése érdekében.


