Megállt a forintgyengülés
A hét első két napjának intenzív értékvesztését követően - ha átmenetileg is, de - stabilizálódni látszik a forint a bankközi devizapiacon. A szerdai alacsony forgalmú kereskedelemben a hazai fizetőeszköz javítani ugyan nem tudott pozícióján, de immáron nagyobb értékvesztést sem produkált: árfolyama délután 7,45 százalékos volt, 11 bázisponttal gyengébb az egy nappal korábbi értéknél. Napközben ennél erősebb pozícióban is járt a forint, 7,21 és 7,56 százalék között ingadozott. Az euró kurzusa 261 és 262 forint között mozgott, a záróérték 262 közelében alakult.
A nap kezdetén gyengült a dollár a forinttal szemben a bankközi devizapiacon, a későbbiekben azonban árfolyama a keddi zárójegyzés közelébe változott. Ennek megfelelően a zöldhasú egysége a délutáni órákban 221,17/221,33 forintot ért.
A magasabb hozamszint miatt a felszabaduló összegnél kevesebb pénz áramlott a jegybank kéthetes betéteibe kedden, a likviditási gondok így mérséklődtek szerdára. A folyamatot jól szemlélteti az overnight ráta csökkenése is, amely tegnap a keddi 9,80/10,20 százalékos szintről 9,05/9,20-ra mérséklődött. A hosszabb lejáratok kamatai az állampapír-piaci hozamok alakulását követték, ezek több futamidőre 20-30 bázispontos mérséklődést mutattak.
Sokkhatásként érte az amerikai befektetőket a keddi, vártnál lényegesen jobb harmadik negyedéves GDP-statisztika: öröm helyet az utolsó három hónapot érintő pesszimista várakozások kerültek előtérbe a tegnapi kereskedelemben, gyengítve ezzel a dollár árfolyamát. Az amerikai fizetőeszköz ennek köszönhetően mind az euróval, mind pedig a jennel szemben veszített értékéből: egységéért a keddi 109,40 után tegnap már csak 109,10 jent adtak.
Az euró az elmúlt hét legnagyobb ütemű erősödését produkálta a dollárral szemben, árfolyama 1,1792-ről 1,1895 dollárra változott a délutáni órákig. A zöldhasú esését a tartós fogyasztási cikkek egyébként igen kedvezőre sikeredett statisztikája sem tudta megakadályozni.


