BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nyereséges az AH csoport

Az Antenna Hungária anyavállalati és konszolidált szinten is nyereségesen gazdálkodott az év első kilenc hónapjában. Az rt. 641 millió forintos mérleg szerinti eredményt ért el, a konszolidált profit pedig 289 milliót tett ki a bázis 108 milliós veszteségével szemben.



Az Antenna Hungária (AH) Rt. 2003 első kilenc hónapjában 19,1 milliárd forint nettó árbevételt ért el a magyar számviteli szabályok alapján készült konszolidált, nem auditált mérlege szerint. Ez az adat 4,2 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - derül ki a cég tegnap közzétett gyorsjelentéséből. A vállalatcsoport bevételének 57 százaléka műsorterjesztésből, 21 százaléka távközlésből, 8 százaléka AM-mikro-, 4 százaléka szervizszolgáltatásból, 10 pedig egyéb tevékenységből, mint például infrastruktúra-bérbeadásból származott.

Az anyavállalat és a csoport egyaránt nyereségesen gazdálkodott az első háromnegyed évben. Az rt. üzleti eredménye meghaladta az 1,6 milliárd forintot, csoportszinten pedig közel 800 milliót tett ki az azonos adat. Ez utóbbi számottevően, 787 millió forinttal marad el a bázistól. A különbség egy tavalyi egyszeri bevétellel magyarázható, amely egy ingatlan értékesítéséből származott.

A Vodafone Magyarország Rt. - amelynek tavaszi tőkeemelésében az Antenna Hungária nem vett részt, így részesedése a 30 százaléknak megfelelő szavazati jog fennmaradása mellett 12,1 százalékra csökkent - konszolidációja ezúttal is számottevő hatással volt a csoportszintű eredményre. A megelőző időszakokhoz képest azonban ez pozitívan módosította az adatokat: az ázsióval történt tőkeemelés és a részesedés csökkenésével öszszefüggésben az anyavállalat részesedésére jutó saját tőke 2002. év végéhez képest 955 millió forinttal növelte ugyanis a konszolidált nyereséget.

Ennek, illetve a fizetendő kamatok és kamat jellegű ráfordítások közel 20 százalékos csökkenésének köszönhetően a pénzügyi műveletek eredménye mintegy egymilliárddal javult a bázishoz képest. E ponton érdemes kiemelni azt is, hogy a csoport kötelezettségállománya kedvezően változott: 1,3 milliárd forinttal csökkent az egy évvel korábbi adatokhoz képest, szeptember végén 22,6 milliárd volt.

Az anyavállalat mérleg szerinti eredménye mintegy 641, a konszolidált mérleg szerinti profit pedig 289 millió forint lett. A cég jegyzett tőkéje az időszak végén 11,875 milliárd forint, saját tőkéje 18,209 milliárd volt. Ez utóbbi adat 1,891 milliárddal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.