A szlovák pénzpiaci felügyelet (UFT) tízmillió szlovák korona bírságot rótt ki a Mol Rt.-re a Slovnaft-részvényekre vonatkozó kötelező ajánlat késedelmes megtételéért - közölték tegnap hírügynökségek. A hírt Ferencz I. Szabolcs, a Mol kommunikációs igazgatója megerősítette s egyben pontosította is. Nem a héten megjelent vételi ajánlat (Világgazdaság, 2003. november 26., 14. oldal), hanem az azt megelőző ajánlattervezet benyújtásának késedelmes megjelentetésére vonatkozik az UFT határozata, amelyet csütörtökön kapott kézhez a társaság. Az igazgató hangsúlyozta: megítélésük szerint a Mol a szlovák szabályoknak megfelelően járt el. Ezek pedig az ajánlattervezet benyújtására vonatkozóan nem tartalmaznak határidőt. Így a Mol a rendelkezésükre álló időn, 15 napon belül fellebbezni fog a döntés ellen.
A Legfelsőbb Bíróság tegnapi, a Mol 1997-2000 közötti benzinárképzése ügyében hozott határozatával kapcsolatosan kiemelte: a jogi vita a GVH és az autóklub között zajlik. A versenyhivatal a Mol 1997 és 2000 között folytatott árképzési gyakorlatának megvizsgálásakor azt állapította meg, hogy a társaság a nagykereskedelemben nem él vissza gazdasági erőfölényével, a kiskereskedelmi tevékenységében pedig nem alkalmaz diszkriminatív árakat. A Gazdasági Versenyhivatal e vizsgálatot verseny alapú módszerrel s nem részletes költségelemzéssel végezte el. Ez jellemzi ma a nemzetközi gyakorlatot, hiszen soktermékes gyártók esetében igen nehéz meghatározni a cég működésével kapcsolatos általános költségek miként oszthatók le az egyes termékekre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.