BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Maradtak az alapkamatok

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A várakozásoknak megfelelően sem az Európai Központi Bank (EKB), sem a Bank of England nem emelt kamatot tegnap: az eurózónabeli ráta így továbbra is 2, a brit kamatszint pedig 3,75 százalék maradt. Jean-Claude Trichet az Európai Központi Bank (EKB) élén ígéretéhez híven elődje, Wim Duisenberg politikáját folytatja: a legfőbb monetáris hatóság döntését az eurózóna gazdaságának megindult, de még mindig nem elég határozott növekedésével indokolta. Az export harmadik negyedévben mért 2,2 százalékos bővülése - a szektor a tizenkettek együttes GDP-jének közel egyötödét adja - ellensúlyozta a fogyasztás stagnálását, a gazdaság 0,4 százalékkal bővült az időszakban. Az EKB szerint a térség fejlődését érintő kockázatok kiegyensúlyozottak, 2004 első három hónapjában 0,7 százalékos GDP-dinamikára számítanak.

Az egyik legnagyobb veszélyt a növekedésre az euró erősödése jelentheti: az uniós fizetőeszköz dollárral szembeni történelmi csúcsa ugyanis éppen a kivitelt drágítja, és így visszavetheti a szektor teljesítményét. Mindazonáltal a Bloomberg elemzői konszenzusában legkorábban 2004 utolsó három hónapjában szerepel a kamatemelés lehetősége.

A négy vezető jegybank közül elsőként kamatot emelő brit intézmény tegnap a status quo fenntartásáról határozott, az indoklás szerint egyelőre a legutóbbi változtatás hatásait vizsgálja a Bank of England (BoE). A jövőben is kiegyensúlyozott kamatpolitikára számíthatunk a BoE-től. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.