BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

BB: közel 9 milliárdos profit

Tavalyi, 8,9 milliárd forintos eredményével sikerült a jóval nagyobb mérlegfőösszeggel rendelkező bankokat is "befognia" a Budapest Banknak. Mindez a hatékonyságjavulásnak köszönhető, eszközarányos megtérülésével a hitelintézet már a piac három legjobb szereplője közé sorolható.



A Budapest Bank sem lógott ki a sorból, már ami a hazai bankszektorban tapasztalható eredményjavulást illeti. A hitelintézet adózott profitja 40 százalékkal, 8,9 milliárd forintra bővült az előző esztendő hasonló időszakához képest. Ez pedig már olyan bankok profitjával összevethető mértékű, mint a CIB, avagy a K&H, amelyek mérlegfőösszege legalább háromszor nagyobb - emelte ki Richard Pelly vezérigazgató tegnapi tájékoztatóján. Ez a hitelintézet hatékonyságának számottevő javulását is mutatja: a 2,3 százalékos eszközarányos megtérülésével (ROA) bekerült a három legjobb hazai bank közé, míg a tőkearányos megtérülés (ROE) 19,3 százalékra javult az előző évi 16,5-ről.

Minden téren jól alakult az elmúlt év a BB számára: a nettó kamatbevétel 18, a jutalék- és díjbevételek 17 százalékkal gyarapodtak, amelyhez a működési költségek 15 százalékos növekedése párosult. A bank hitelállománya kiemelten biztonságosnak számít, így a céltartalékokra összességében 2 milliárd forintot kellett éves szinten elkülönítenie a BB-nek.

Az ügyfelekhez kihelyezett hitel- és lízingállomány 35 százalékkal, 240 milliárd forintra növekedett. A versenytársaktól eltérően nem kizárólag a lakáshitel-állomány bővülésének köszönhető ez a növekedés, hiszen az áruhitel, a személyi kölcsön és a jelzálog-hitelezés terén is számottevő előrelépés történt - mutatott rá a vezérigazgató. A vállalati szektornak nyújtott hitel- és lízingállomány 20 százalékkal, 132 milliárdra nőtt, míg a BB piaci részesedése 10,1-ről 11,1 százalékra változott egy év alatt. A hitelintézet betétállománya 18 százalékkal növekedett, ami szintén kedvező adatnak tűnik - hangzott el.

Ami az idei kilátásokat illeti, a bank 30 százalékot meghaladó növekedéssel számol a hitelezés terén, a lakossági kihelyezéseknél pedig 50 százalékos bővülésről szól a terv. A lakáshiteltermékeiket a megváltozott körülményekhez igazítják, ami új építési és deviza alapú hitelek bevezetését jelenti. Májusban klasszikus hitelkártyát dob piacra a BB, s az aktív plasztiklaphasználók száma év végére várhatóan meghaladja a 75 ezer főt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.