BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Koncentrálódó alapok?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Európa legnagyobb befektetésialap-piacán a befektetői érdeklődés mérséklődése azonnali reakcióra késztette az alapkezelőket. Bár az alapokban lévő vagyon hazánkban is csökken, a piaci szereplők egyelőre nem számolnak összeolvadásokkal.

Érdekes folyamat zajlik Angliában. A részvényalapokban egyre kisebb fantáziát látnak a befektetők, aminek hatására immáron második éve csökkent a konstrukciók száma a szigetországban. Tavaly év végén 1105 részvényalapot számláltak, 4,3 százalékkal kevesebbet, mint az év elején, ráadásul 2002-ben már 1,9 százalékkal apadt a konstrukciók száma. Mindeközben kötvényalapokból - a fokozódó érdeklődés következtében - 5 százalékkal több, 233 darab volt található tavaly év végén.

A trend azért is meglepő, mivel a részvényárfolyamok 2003-ban, három veszteséges évet követően, számottevően erősödtek, ám a konstrukciók mindössze nettó 2,5 milliárd fontot tudtak becsábítani, 27 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Mindeközben a kötvényalapok 46 százalékkal több, nettó 6,3 milliárd font beáramlást könyvelhettek el. Az alapkezelők pedig úgy döntöttek: nincs értelme újabb részvényalapokat indítani, hiszen nem lenne kifizetődő. A folyamatok hátterében az is meghúzódhat, hogy Nagy-Britanniában viszonylag sok a részvényalap Amerikához képest: a britek mintegy 460 milliárd dollárt fektettek 1647 alapba, ezzel szemben a tengerentúlon 7,4 milliárdot 5300-ba. A hasonló befektetési stratégiával rendelkező alapok összevonása pedig egyaránt szolgálja a költségek mérséklését és a befektetők megnyerését - vélik a piaci szereplők.

A hazai befektetési alapok piaca sem kerülheti el a koncentrációt, hiszen a piacon fellelhető alapok közel fele - a csekély nettó eszközértékből adódóan - veszteségesen működik, s kérdés, hogy ez meddig tartható fenn. A szakadék meglehetősen nagy a hazai és a külföldi alapokban kezelt vagyon nagysága között: míg Magyarországon az egy főre jutó befektetési alapokban kezelt összeg 349 eurót tett ki, addig az EU-ban 8513-at.

A piaci szereplők egyelőre nem számolnak összeolvadásokkal, mondván, az alapok presztízsterméknek számítanak, ezért veszteséges voltuk miatt is ragaszkodnak hozzájuk a tulajdonosok. (A Postabank-leány Trust Alapkezelő kivonulása is csak a Postabank-Erste ügylet miatt következett be.) Az eurózónába való belépés közeledte azonban megmozdíthatja ezt az állóvizet: amint euróban denominált termékekkel kell versenyezni, a hatékonyság és a költségstruktúra egyre fontosabbá válik, és megnő a méretgazdaságosság szerepe - hangsúlyozzák a szakemberek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.