BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röviden

Hungaropharma: eredményes tranzakció

Eredményes a Hungaropharma Gyógyszerkereskedelmi Rt. 25 százalék plusz egyszavazatnyi részvénycsomag eladására kiírt nyilvános, egyfordulós pályázat, így a Forrás Rt. értékesíti a tulajdonában lévő tízszázaléknyi, 601,88 millió forint névértékű részvénycsomagot - közölte a Forrás Rt. a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Az ÁPV Rt. 2003. december 18-án írt ki nyilvános pályázatot a Hungaropharma 1,5 milliárd forint névértékű részvénycsomagjának értékesítésére, 2,03 milliárd forintos minimumáron. A Forrás Rt. a társaság 10 százaléknyi, az ÁPV Rt. pedig 15 százalék plusz egyszavazatnyi részvényét ajánlotta fel megvételre. Az Egis Rt. és a Richter Gedeon Rt. korábban bejelentette, hogy befektetői konzorcium tagjaként pályázik a Hungaropharmára: a két tőzsdei gyógyszergyártó cég jelenleg is tulajdonos egy konzorcium tagjaként a Hungaropharmában. (VG)

Csökkent az ING nyeresége

A holland ING pénzügyi szolgáltató csoport tiszta nyeresége tavaly - 10,2 százalékos csökkenéssel - 4,04 milliárd eurót tett ki - közölte tegnap az MTI-Eco. A bankcsoport háromnegyed évi eredményeinek közzététele után még nyereségének 10-15 százalékos növekedését jósolta a teljes tavalyi évre. 2004-re vonatkozóan az ING nem adott számszerű előrejelzést, csupán annyit jegyzett meg, hogy indokolt az óvatos bizakodás. A pénzügyi szolgáltató csoport közlése szerint a működési nyereség 18 százalékkal haladta meg a 2002. év adatot, és 4,05 milliárd eurót ért el. (VG)

Ismét egy amerikai bankfúzió

A jelek szerint tovább folytatódik az Egyesült Államok bankszektorában a konszolidációs hullám. A legújabb házasság két New York-i hitelintézet részvételével zajlik: a North Fork Bancorp megközelítően 6,5 milliárd dollárt fizet a Greenpoint Financialért. Az utóbbi hetekben elemzők arra számítottak, hogy a következő egyesülés egyik résztvevője egy európai vagy egy nagyobb egyesült államokbeli bank lesz. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.