BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Visszavágott a dollár

Egészen 261 forint közelébe gyengült tegnap az euró a hivatalos kereskedési idő lezárultát követően, fél 4-kor a kurzus még 261,75/216,90 forinton állt. Kereskedők beszámolója szerint a hazai fizetőeszköz iránti többletkeresletet elsősorban a kötvényaukción érdekelt külföldi befektetők támasztották, bár az árfolyam-növekedés az elmúlt napokban kialakult általános tendenciába is belepasszol. Szerdán a jegyzés még 262,45/262,75 forinton állt. A forint nap végi pozíciója 7,27 százalékos volt, ami 27 bázispontos erősödést takar.

A dollár tegnap javítani tudott szorult helyzetén a nemzetközi piacokon, és ez a változás a forinttal szemben is éreztette hatását. A zöldhasú két forintot szedett magára a tegnapi kereskedelemben, így zárójegyzése 204,15/204,40-ről 206,25/206,40 forintra változott.

A bankközi forintpiacon egyedül az overnight ráta mozdult el nagyobb mértékben egy nappal korábbi szintjéről, itt a csökkenés 20 bázispontos, a záróérték pedig 12,00 százalékos volt.

A kedvező amerikai makroadatok kihúzták a slamasztikából a dollárt, amely így hatnapos csúcsra erősödött az euróval szemben, és immáron ötödik napja maga alá gyűrte a jent is. A zöldhasú egysége - amely nemrég még közel 105 jent ért csak - a nap közepén 107,21 jenbe került, jóllehet egy nappal korábban az ára még 106,75 jen volt. Az Európai Központi Bankkal szemben a Bank of Japan igen aktív az intervenciók terén, így a befektetők egyre óvatosabban közelítenek az ázsiai fizetőeszközhöz. A japán jegybank januárban 7,15 ezer milliárd jent költött gyengítésre. Hosszabb távon azonban várhatón nem tudják majd megfékezni a jenralit.

A legfrissebb amerikai munkanélküliségi statisztika javulást, az egyik vezető makrogazdasági index pedig immáron 10 hónapja növekedést mutat: a hír elég volt az optimizmushoz. A két napja 1,293 dolláros szinttel még történelmi csúcsot döntő euró tegnap már csak 1,2647 dollárt ért, jóllehet értéke még szerdán is 1,2689 dolláros volt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.