BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Zuhant a Mol és a Richter

Erősödő optimizmus jellemezte tegnap az európai tőzsdéket: a DAX 0,62 százalékkal, 4095,86 pontra, a CAC 40 0,7 százalékkal, 3703,82-ra emelkedett, az FTSE-100 pedig 1,21 százalékkal magasabban, 4461,50 ponton fejezte be a kereskedést. Emelkedett a Vivendi részvényeinek árfolyama, a feltételezések szerint a francia SFR mobilcégben meglévő jelentős részesedését a tulajdonostárs Vodafone vásárolná fel. Matthias Grimm, a Cominvest alapkezelője további akvizíciókkal és összeolvadásokkal számol, ami jótékony hatással lehet a tőzsdék teljesítményére. Drágult a Deutsche Telekom is, a konszolidálódó amerikai mobilpiac nyertesének számító cég papírjai nyolc hónapja nem látott mértékben erősödtek.

Jelentékeny forgalom mellett közel száz pontot csökkent és 9851 ponton zárt a BUX. A forgalom több mint felét a Mol-részvények adták, a Citigroup közreműködésével zárt körben eladott mintegy 11 millió állami részvény 2,4 százalékos árfolyamgyengülést és 6700 forintos záróárat hozott. A pesszimizmus a kereskedés második felében átragadt a Richterre is, a gyógyszergyár sokak szerint az állami részvénypakettek értékesítésének következő állomása lehet. A gyógyszergyári papírok a nap végére 2,1 százalékos mínuszt szedtek össze, és 23 700 forinton fejezték be a kereskedést. Az árfolyamesés a Matávot sem kerülte el, a távközlési cég kurzusa 1,6 százalékot vesztett értékéből, és 817 forinton zárt. Javítani egyedül az OTP tudott, az 1,3 százalékos emelkedés 2998 forintos záróárral örvendeztette meg a befektetőket.

Amerikában a bika kerekedett felül, az AT&T árfolyama jócskán megugrott, miután a Cingular Wireless a Vodafone-t megelőzve 41 milliárd dollárért hozzájutott a harmadik legnagyobb tengerentúli mobilszolgáltatóhoz. A Cingular 15 dollárt ajánlott minden egyes AT&T-részvényért, ami 27 százalékos prémiumot jelent a pénteki záróárhoz képest. A vállalatfelvásárlások számának növekedése szakértők szerint jó jel a tőzsdék számára, mivel a jelenlegi árfolyamszinten a vállalati eszközöket alulértékeltnek tartják a befektetők.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.