BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mégis dűlőre jut a Mol és a PKN

Április végéig meg akarjuk hozni a döntést a Mol és a PKN közötti fúzióról - mondta Zbigniew Kaniewski lengyel kincstárügyi miniszter a lengyel Gazeta Wyborcza lapnak. A miniszter először szólalt meg az ügyben, s ebből - jelenleg - úgy tűnik, mégis sikerrel kecsegtetnek a tárgyalások. A kincstárügyi minisztérium szóvivője ugyanakkor - a Reuters tudósítása szerint - a jövő hétre ígér részletes közleményt az ügyben.

Ahogy közeledik a Mol és a PKN közötti tárgyalások április végi határideje, úgy nyilatkoznak egyre többször lengyel politikusok arról, miként látják az esélyeket. Ezek a nyilatkozatok azonban sokszor ellentmondanak egymásnak. Két hete még "temették" az egyesülést, akkor ugyanis a helyettes kincstárügyi miniszter azzal borzolta a kedélyeket, hogy el kell halasztani a két cég egyesülését, mert számukra az nem kifizetődő. Aztán egyik napról a másikra már 80 százalékos esélyt látott a megállapodásra, s közölte: félreértették korábbi kijelentését. A két nyilatkozat között a PKN vezetése levélben kérte a minisztériumot: ne halasszák el a megállapodást, mert az jelentős haszonnal jár a lengyel cégnek. Miró József, a Cashline elemzője is úgy véli, a PKN járna rosszabbul, ha elmaradna a fúzió (VG, 2004. április 1., 9. oldal).

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.