PSZÁF: rövidesen átalakul
Felgyorsulhat a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének átalakítása: Mádl Ferenc köztársasági elnök ugyanis napokon belül aláírhatja a parlament által e hónap elején elfogadott, az átmeneti rendelkezéseknél finomított jogszabályt.
A december közepén elfogadott első változatban a köztársasági elnök kezdeményezte előzetes normakontroll során az Alkotmánybíróság (Ab) az átmeneti rendelkezések azon szakaszát minősítette alkotmányellenesnek, amely a jelenlegi elnök megbízatásának megszűnését szabályozta. A szerint az elnök - és helyettesei - megbízatása már a törvény hatálybalépése napján megszűnt volna, az új struktúra részét képező felügyeleti tanács kinevezéséig pedig a főigazgató látta volna el az intézmény vezetését. Ezt az Ab azért minősítette alkotmányellenesnek, mert a főigazgató a felügyeleti tanács felállításáig nem láthatta volna el teljeskörűen a felügyelet vezetését, és a testület megalakításáig a felügyelet bizonyos hatásköreinek ellátása sem lehetett volna biztosított.
Ezért az áprilisban elfogadott új változat már úgy rendelkezik, hogy a felügyelet hivatalban lévő elnökének és elnökhelyetteseinek megbízatása és köztisztviselői jogviszonya a felügyeleti tanács felállításával szűnjön meg: itt figyelembe kell venni azonban, hogy a testület csak akkor minősül határozatképesnek, ha az elnökkel együtt legalább három tagja van. A törvény emellett azt is előírja, hogy a főigazgató kinevezésének napja szintén a testület felállításának napjához igazodjon: az első főigazgatót öt munkanapon belül kell kinevezni. (A főigazgató kinevezéséig annak teendőit a felügyeleti tanács elnöke látja el.)
A köztársasági elnök aláírásával kihirdethetővé válik az új jogszabály, és feltehetően az azt követő néhány napon belül hatályba is lép: ezután az új pozíciók betöltetése már nem lehet különösebben hosszadalmas feladat. Az új vezetői székek várományosainak névsora igen terjedelmes, ám kiemelten esélyesnek tartott szakember nincs az eddig felmerült jelöltek között. A sajtóban a leggyakrabban Asztalos Lászlónak, a biztosításfelügyelet korábbi elnökének és Singlovics Bélának, a Postabank privatizációját előkészítő szakembernek a neve merült fel lehetséges felügyeleti vezetőként.


