BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Éles harc az önkormányzatokért

Az OTP Bank őrzi meghatározó szerepét az önkormányzati szolgáltatások piacán, annak ellenére, hogy a települések megszerzéséért egyre élesebb a verseny a hitelintézetek között - közölte Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese. Az OTP még ebben az évben piacra lép az EIB-vel közös, az önkormányzatok beruházásaihoz kínált konstrukcióval is.

Bár a bankok között rendkívül kiélezett a verseny az önkormányzatok megnyeréséért, kijelenthető, hogy az OTP Bank sikerrel őrzi domináns szerepét ezen a területen is: a 2004-re vonatkozó bankválasztás során az érintettek több mint 77 százaléka, 2456 önkormányzat az OTP-t tisztelte meg bizalmával - mondta Wolf László, az OTP vezérigazgató-helyettese a helyi önkormányzatok napja kapcsán, a hitelintézet által rendezett konferencián.

Wolf közölte: 2004 első felének a végén az OTP az önkormányzati betéteknél 61,6 százalékos, a hiteleknél pedig 55 százalékot meghaladó volt a piaci részesedése. A banknál kezelt önkormányzati pénzállomány 111,2 milliárd forintot ért el június végén, ami több mint 10 százalékkal meghaladja az egy évvel korábbi szintet. A hitelállomány - elsősorban a fejlesztési hitelek bővüléséből adódóan - 34,1 százalékkal emelkedett, és 89,2 milliárd forintot tett ki.

A vezérigazgató-helyettes szerint a bankválasztásnál bonyolítja a helyzetet, hogy meghatározott összeghatár felett közbeszerzési pályázatot kell kiírniuk az érintetteknek. Fontos ugyanakkor - mutatott rá Wolf László -, hogy a bankválasztásnál ne csak a kondíciós lista alapján döntsenek a képviselő-testületek, hanem komplex módon hasonlítsák össze a bankokat, így az ár mellett legyen súlya a megbízhatóságnak, a szolgáltatási paletta szélességének és a megfelelő tapasztalatnak is.

Az OTP Bank szolgáltatásainak folyamatos bővítésével is igyekszik erősíteni pozícióit: a vezérigazgató-helyettes megemlítette, hogy a bank várhatóan még ebben az évben előáll egy az Európai Beruházási Bankkal (EIB) közös konstrukcióval, amelynek révén önkormányzatok, illetve azok által alapított társaságok juthatnak kedvező feltételekkel forráshoz. Az Európai Bizottság a konstrukción keresztül vissza nem térítendő támogatást nyújt a nyertes pályázóknak, akik a felvett hitel után legfeljebb tízszázalékos tőketámogatásban részesülnek. A beruházás költsége nem haladhatja meg az 5 millió eurót, a hitel maximális összege pedig 2,5 millió euró, és legfeljebb a beruházás 50 százaléka lehet.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.