BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Befektetési portfóliók alapokban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Az elmúlt hónapok egyik újdonságának tekinthető, hogy egyre több olyan alapok alapja konstrukció lát napvilágot, amely már önmagában egy-egy optimalizált befektetési portfóliónak tekinthető. A K&H Alapkezelő indult el először ebben a szegmensben válogatott alapjaival, ez év nyarán pedig hasonló konstrukcióval állt elő az Erste mellett a CIB Alapkezelő is. A konstrukciók igen sikeresnek számítottak augusztusban, a kamatadó előtti rohamban, hiszen ez jóval kényelmesebb befektetési forma a befektetők számára – magyarázta Durucz György, az Erste Alapkezelő portfóliómenedzsere, aki bízik abban, hogy az alapok a későbbiekben sem veszítenek népszerűségükből. A régióban is számos hasonló alapot hozott létre az Erste, s a termékek beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. A befektetőknek vonzó, mert a kockázati szint kiválasztása után az alapkezelő a megfelelő alapokba fekteti a vagyont – mutatott rá Durucz György. A magánszemély egy befektetéskezelési szolgáltatást kap kézhez, amelynek segítségével befektetéseit nem kell időről időre a piaci változásokhoz igazodva átrendeznie, hiszen aktívan kezelt portfóliókról van szó.

A vegyes alapok egyre fontosabbak lesznek a befektetési alapok piacán – fogalmaztak a K&H Alapkezelőnél is, ahol úgy látják: a befektetők felismerik, hogy egy „csomagban” hatékony, azaz kedvező hozam-kockázat profilú befektetésre tehetnek szert, amely ugyan több rizikót jelenthet, de adott időtávon megtérülő befektetés lehet. Egy jól megszerkesztett vegyes alap – a kockázatok megosztásának köszönhetően – azonos vagy alacsonyabb kockázati szint mellett jobb hozamlehetőséget hordoz, mint a rövid kötvény- vagy kötvényalapok – hangsúlyozták. S mint hozzátették: bár a többi alapkezelő nagy részének van egy-egy vegyes alapja, de csak kevésnek olyan, amely több biztonsági szint közül ad választási lehetőséget a befektetőknek.

A „portfólió”-alapokkal tehát a befektetők a privát banki ügyfelekhez hasonló szolgáltatást kapnak kézhez, hiszen portfóliójukat – az adott kockázati besorolásnak megfelelően – a piaci körülményeknek megfelelően alakítja az alapkezelő. A CIB Alapkezelő nyáron elindított négy alapja pedig a nevében is tartalmazza a „privát banki” megjelölést, ez esetükben azzal is párosul, hogy a minimális befektetési összeget 5 millió forintban határozták meg. Ezeket az alapokat kimondottan a privát banki ügyfélkör számára készítettük, de nem kizárt, hogy a lakossági szegmensnek is létrehozunk hasonló terméket – mutatott rá Cseh György, az alapkezelő vezérigazgatója. FB

Színesedő Portfólióalap-paletta

A K&H Alapkezelőnél a befektető kockázatviselő képességének megfelelően négy különböző portfólió közül válogathat: a K&H válogatott 1. alap például elsősorban hazai pénzpiaci alapokba fektet be, míg a K&H válogatott 4. alap hazai és külföldi kötvényekbe és részvényekbe.

Az Erste Bank Alapkezelő három portfólióval jelent meg: az Erste Konzervatív, az Erste Kiegyensúlyozott és az Erste Dinamikus Alappal.

A konzervatív konstrukció az Erste kötvény-, pénzpiaci és ingatlanalapjába fektet be, a kiegyensúlyozott portfólióban az előbbi három alap mellett az Erste részvény- és garantált alapjai is helyet kapnak. A dinamikus portfólió pedig öt ESPA-konstrukcióval (három részvény-, két kötvényalappal) egészül ki.

Az Erste Bank Alapkezelő három portfólióval jelent meg: az Erste Konzervatív, az Erste Kiegyensúlyozott és az Erste Dinamikus Alappal.

A konzervatív konstrukció az Erste kötvény-, pénzpiaci és ingatlanalapjába fektet be, a kiegyensúlyozott portfólióban az előbbi három alap mellett az Erste részvény- és garantált alapjai is helyet kapnak. A dinamikus portfólió pedig öt ESPA-konstrukcióval (három részvény-, két kötvényalappal) egészül ki.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.